|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 118 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-118 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Juhász Gyula 2015. november 28.Új rovattal bővült az udvarhelyi lapFiatal tollak színvilága Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…" A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak". A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik. Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja. Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát. Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 6.Utak, ünnepek a TollbanTavalyi adósságot törlesztek, amikor 2015 negyedik Erdélyi Tollát a kezembe veszem. Meg is bánom rögtön a halogatást, hiszen a székelyudvarhelyi irodalmi, művelődési folyóirat már a találkozás első pillanatában izgalmas témával láncol magához, Csontos Mária tolmácsolásában Reményik pályakezdéséről mesél… De az írott szó mestereinek múltját előhívó rovat másik olvasmánya, Bertha Zoltán „Társak a Gondban” (Sütő András esszéi erdélyi írókról) című munkája is igazi irodalomtörténeti csemege. A sajtótörténetnek szentelt oldalakon a Székely Útkereső című folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990 és 2007 közötti sajtóvisszhangjának megtalálásához kapunk iránytűt, illetve Beke Sándor főszerkesztő válogatásában meg is ismerhetünk jó párat ezekből a hangokból. Szintén itt vehetjük számba azt a 125 lapot, amelyekből a rendszerváltás után a romániai magyar sajtó új térképe körvonalazódott. Természetesen nem marad el a Székely Útkereső évfolyamaiból nyújtott kóstoló sem, amellyel Beke Tollról Tollra megörvendezteti az olvasót. Ezúttal Kölcsey (A szabadsághoz), Reményik Sándor (Nagy magyar télben), Juhász Gyula (A Hymnus), Babits Mihály (Karácsonyi ének), József Attila (Karácsony), Benedek Elek (Mióta nagyapó lettem), Beke Sándor (Tücsökszerenád) lírájában merítkezhetünk meg pár pillanatra, szépprózát Csire Gabriellától (Megszólal az aranycsengő) és Nagy Zoltán Mihálytól (Azon a télen – részlet) kapunk. Egyed Ákos Mátyás király alakját idézi fel 1990-ben, a nagy uralkodó halálának 500. évfordulóján kelt írásában, Kelemen Katalin Kőrösi Csoma Sándorra emlékezik. Prózai írást találunk ugyanakkor Bözödi György (Ahonnan elindultunk), Beke György (Mosoly szaladt az arcomra…), Domonkos János (Egy dal, mely meghódította a világot), Benkő András (Zenetörténetünk – Egyházi zene. Középkor) és Penckófer János (A művészetnek szárnyalnia kell) tollából. Utóbbi cikkek, esszék, múltidézések a Székely Útkereső első évfolyamaiban jelentek meg, Kölcsey, Juhász, Babits versei pedig a legelsőben kaptak helyet, bizonyára az indulás ünnepélyességének ösztönös kifejeződéseiként. „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt” – üzenik az új életre éledő erdélyi magyar sajtó küldetéseként is értelmezhető Babits-sorok. Az Anyanyelvünk épségéért című rovatban Pomogáts Béla az irodalmi nemzet, a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli civilizációs átalakulás, illetve a személyiség és közösség fogalmát járja körbe (Irodalom, nyelv – identitás), ugyanitt folytatódik Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvünk – irodalmunk tükrében című tanulmánya. Érdekes olvasmányt kínál az Élő néphagyományok rovatban Ráduly János Cselédlánynak nem süt a nap című, kibédi szolgálóleányok történeteit rögzítő munkája. Ezúttal két visszatekintést olvashatunk, a vallomások, emlékezések az idei Tollakban folytatódnak. A Hit és üzenet rovatban Péterffy Gyöngyi és Kozma László versben, Sebestyén Péter prózában közvetíti az égi szót. A Múzsa ezúttal is főként lírai alkotásokban mutatkozik meg, de folytatódnak a prózasorozatok is, Csire Gabriella Regélő napkelet című műve és Ráduly János Félperces történetei. Újdonságnak számít a Sors és pálya rovat és a benne szereplő interjú, amely az Erdélyi Toll műfaji gazdagodását jelzi. Nagy L. Éva Csatáné Bartha Irénke nyugalmazott magyar szakos tanárral, költővel családról, munkáról, művészetekről beszélget. A tavalyi utolsó Tollból természetesen a gyermekeknek szóló hangok, színek sem hiányoznak. A vers- és mesehallgatók, olvasók Csire Gabriella Mókus Paliját követhetik tovább a vándorúton és Beke Sándor Ábécéiskolájába is újra beleshetnek. A „szárnyaikat” próbálgatók rovatában, a Fiatal tollakban Márton Tímea derűs, fantáziadús írását olvashatjuk. Az Egy séta végeredménye talán az előző lapszámban debütált tizenéves alkotó múltkori meséjénél is élvezetesebb, ígéretesebb és mindenképpen méltó lezárása a 2015-ös évnek. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 20.Játszadozás a kisebbségekkel: húzd meg-ereszd meg (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában (2.)Új elemként 1971 decemberében a minisztertanács – nyilvánosságra nem hozott – határozatával megszigorítja a külföldiekkel való kapcsolattartást: széles körű jelentési kötelezettséget ír elő a külföldi állampolgárokkal folytatott beszélgetésekről. 1972 nyarán az MNDT bürójának egyik tagja levelet ír Nicolae Ceauşescunak, melyben a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva ismerteti a nemzetiségi szakoktatás gondjait. A levél adatai szerint a magyar nyelven oktató technikumok és szakmunkásképzők száma elenyésző (a 16 erdélyi megyében 269 technikum van, a magyar nyelvű tagozatok száma pedig csupán 11; a 180 szakiskolából 4-ben lesznek magyar tagozatok), gyakorlatilag szinte a nullára csökkent ez az oktatási forma magyar nyelven. A felvetett problémákra nem kap választ, de a KB propagandatitkára válaszol, megjegyezvén, hogy „Ceauşescu elvtárs csodálkozik a beadvány tartalma miatt”. Azért ősszel hat magyar tannyelvű szaklíceum indul. Szeptemberben aztán elkezdődik a nemzetiségi tanügyi reform finomhangolása. Egy miniszteri (belső) rendelkezés szerint, amely nem semmisíti meg az 1969-es tanszemélyzeti törvényt, a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a készségtárgyakat (ének, torna, rajz, s közéjük valamiképpen becsúszik a számtan is) román tanerő is oktathatja, sőt, a román történelem is tanítható románul. Ehhez román tanárok kellenek a magyar iskolákba, ők az osztályfőnöki órákat is románul vezethetik. Fokozatosan az egész tanórán kívüli tevékenység románul folyik. A tanévkezdés előtt a szakminisztérium nem engedélyezi, hogy az „értékesebb” szakmák (optikus, műszerész, finommechanikus stb.) esetében nemzetiségi osztályokat is indítsanak. Hol van már az 1969/311-es minisztertanácsi rendelet, amely büntette volna, aki nemzetiségi iskolában nem a nemzetiség nyelvén tanít? Másik színtér: 1972. november 27-én elmarad a magyar–román kulturális munkaterv keretében rendezendő bukaresti magyar könyvkiállítás megnyitója. A megnyitó előtt néhány nappal a román fél közli, hogy a kiállításra küldött könyvek közül 30-at nem engednek kiállítani, tehát csak ezek nélkül lehet megnyitó, vagy sehogy! A kiemelendő könyvek: például Ady Endre: Versek; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Kádár János (az MSZMP első titkára): Hazafiság és internacionalizmus; Kállai Gyula (az MSZMP PB tagja): Szocializmus, népfront, demokrácia. A magyar fél ezért lemondja a kiállítást. A történet nem előzmény nélküli: már az 1970-es kiállításon is kivették a kiállított anyagból többek közt a Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz, Juhász Gyula összes versei, Magyar Mártír Írók Antológiája, Kis Világatlasz című könyveket, de akkor a magyar fél – hiszen politikus nem szerepelt a listán – engedékenyebbnek bizonyult. Az ok: semmi olyan művet nem engedélyeznek Romániába hozni, mely a magyar nacionalizmust erősíti, ezáltal a román–magyar barátságot gyengíti. Az 1973. májusi államtanácsi törvényrendelet értelmében az általános iskolákban a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásban az ötödik osztály indításához minimum 25, a középfokú oktatásban pedig 36 jelentkezőre van szükség. Eddig 20 tanuló volt a minimum, de minisztériumi engedéllyel már 8–10 fővel is indíthattak nemzetiségi osztályt. Ugyanakkor ott, ahol az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén működő iskolák léteznek, függetlenül a tanulók létszámától, román nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kötelező létesíteni: ezzel a magyar tannyelvű iskola elnevezés okafogyottá is válik. A módszer a továbbiakban is ugyanez, egy megengedő gesztus mellé egy megszorító: például megnyílik (1973. július 28-án) a zsögödi Nagy Imre csíkszeredai állandó kiállítóterme (Sütő András mondja az avatóbeszédet), de 1974. április 1-jén új sajtótörvény születik, benne a cenzúra pontos feladatköre. Az MNDT 1974. április 4–5-én megtartott országos gyűlésén többek között elhangzik, hogy a főtitkár 1971-es oktatási utasításait nem hajtják végre; hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző; a magyar feliratok pedig végleg eltűntek, s hogy a hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő bármilyen használatát. A pártfőtitkár reakciója: a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Az anyanyelven való oktatás egyébként sem olyan fontos, mondja, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét”, ezért tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. 1974. május első hetében papírtakarékosságra hivatkozva csökkentik a napilapok és folyóiratok terjedelmét és példányszámait. 1974. június 16-án Kolozsváron letartóztatják Kallós Zoltánt, a moldvai csángó magyarság folklórjának egyik legismertebb kutatóját. (A tiltakozások hatására 1975 tavaszán csendben hazaengedik.) 1974 novemberében megjelenik a „Románia Szocialista Köztársaság nemzeti kulturális vagyonának oltalmazásáról” intézkedő törvény. A törvény államosít minden egyházi és magántulajdonban lévő műkincset, kulturális hagyatékot. 1974. december 9-én megjelenik az államtanács törvényerejű rendelete, melynek értelmében – az első fokú rokonok kivételével – tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5000–15 000 lejre büntethetik. 1976. november 9-én az államtanács ezt rendeletileg úgy módosítja, hogy a külföldi személyek elszállásolásának tilalma nem vonatkozik a román származású külföldi állampolgárokra. Az 1975. májusi törvényrendelet szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A „kihelyezés” központilag szabályozott és kötelező. A diplomások legtöbbször három évet kötelesek letölteni a kijelölt munkahelyen. Ettől kezdve szisztematikusan román vidékekre helyezik a végzős magyar egyetemisták többségét. Akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit, továbbá a tanügyben sem kaphatnak többé állást. Ceauşescu 1976. október 5-ei munkalátogatásán (Hargita megyében), a Csíkszeredában tartott beszédében bejelenti, hogy az ötéves tervben hatezer lakást építenek, a város az egyik traktorgyártó központ lesz. Az ezt követő években a település belső városmagját ledózerolják, és új, beton városközpontot építenek. A város iparosítása pedig együtt jár a románosítással. Míg az 1966-os népszámlálás idején 807 román nemzetiségű lakos élt a székely városban, addig 1977-ben már 4818. Nem szeg nemzetközi törvényt a főtitkár: nincs erőszakos etnikai átrendezés, csupán olyan megoldásokat talál ki, amelyek etnikai átrendeződést jelentenek. (Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában) CS. NAGY IBOLYA (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 19.Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat. – Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek? – Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására. – Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni. – Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra. – Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült? – Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény. – A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett? – A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket. – A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte? – Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet. – Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére? A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle. – Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny. – A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát? – Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak? – Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani. Novák Ferenc „Tata” A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 22.Ünnepi táncjáték PécskánMárcius 19-én, szombaton 17 órai kezdettel szervezett előadást a Búzavirág Egyesület Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatásával az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A Doru Ioan Petescu Művelődési Házban összegyűlt nézőket Engi Márta, az Egyesület elnöke köszöntötte, aki elmondta: az előadás kissé rendhagyó, mivel nem a táncok azok, amik az ünnepre utalnak, hanem a táncok között elhangzó versek. Ezt követően felolvasta Antal Péter polgármester üzenetét, aki aznap Záhonyba volt hivatalos, ezért nem tudott részt venni az előadáson. Az RMDSZ-t Faragó Péter-megyei elnök, Bölöni György-helyi elnök, polgármesterjelölt és ifj. Zágoni Szabó András, helyi tanácsos képviselte. A két elnök a színpadról köszöntötte a jelenlévőket, beszédükben kitértek az ünnep jelentőségére. Az ünnepi táncjátékon a pécskai magyar néptáncegyüttes mind a négy csoportja fellépett: a Bojtocska, a Kis Boglárka, a Nagy Boglárka és a Búzavirág is. A táncok közötti szünetekben Tóth Brigitta és Engi Márta: Kölcsey Ferenc, Juhász Gyula, Tompa Mihály, Petőfi Sándor és Aranyosi Ervin verseiből szavalt. Sinka Pál. Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 26.A három, bennünk élő Nagyvárad…Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak… Idén is megszervezték az elszármazottak találkozóját, a vár pincetermében. Mi, váradiak félszavakból is megértjük egymást, tizenöt-húsz év olyan, mintha meg sem történt volna, ezek a kapcsolatok nem tudnak megváltozni, mondta bevezetőként Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő a vasárnap délelőtti találkozón, a kellemesen hűvös pinceteremben. A találkozót a három, bennünk élő Váradnak szenteli, tette hozzá. Az egyik az irodalmi Várad, Ady és a Holnaposok Váradja, a verseké, melyekkel felnőttünk; a másik az a Várad, ahol most vagyunk, a harmadik pedig, mely szintén bennünk él, élményeink, emlékeink Váradja, az épületeké, melyek mesélhetnének. „Az élményeket pedig főleg tőletek fogjuk hallani” – jelentette ki az esemény házigazdája, aki a későbbiekben Juhász Gyula, Ady Endre, valamint Emőd Tamás váradi vonatkozású verseiből is megosztott részleteket a jelenlévőkkel. Slágerek Később Trifán Lászlót konferálta be, az egykori, váradi Metropol együttes oszlopos tagját. Mint elmondta, a Metropol az egyedüli hazai együttes, mely bekerült a budapesti rockmúzeumba. A későbbiek során Trifán László régi slágereket énekelt, melyeket – mint ahogy azt a nagyváradi közönség már megszokhatta – gitáron és szájharmonikán ő maga kísért. A találkozó során elhangzott a Dalnok, valamint Az autóstoppos című szám, melyek szövegét Mácza Gyula szerezte, továbbá a Sárga villamos, melynek szövegszerzője Tóth Ágnes. Az énekszámok között a műsor házigazdája Váradról elszármazottakkal beszélgetett – például a Budapesten élő Kovács Tiborral, aki egyetemistaként élte át a rendszerváltást, s ott volt a Mária-téren, amikor „románok, magyarok, németek, szerbek összefogtak, hogy a Securitate ne vigye el Tőkés Lászlót”. Kovács Tibor a hazai egyetemekben felgyűlt szellemi tőkéről is említést tett, melyet később annyian tudtak külföldön kamatoztatni. Váradiak maradtak Miközben Villányi Zoltán szerkesztő-riporter Nagyváradról szóló dokumentumfilmje ment a háttérben, a műsor házigazdája Ausztráliában, New Yorkban, Svédországban élő váradiakkal beszélgetett. Molnár Turcu Julianna elmondta, minden látogatáskor nagyon nehéz itthagynia otthonát, váradi szülőházát. Markó László arról szólt, hogy milyen magyarnak lenni Ausztráliában, a Svédországban élő Tóth Kati pedig többek között arról tett említést: az ember „kétéltűvé” válik, egy idő után hazavágyik, itthon pedig pár hét múlva érzi, hogy mehetnékje van… Kérdésre válaszolva Szilágyi Ágnes is felszólalt, aki férjével együtt, Szilágyi Zsolttal, aki Tőkés László EP-képviselő irodavezetője, nyolc éven keresztül Brüsszelben élt, de amikor eljött az idő, örömmel jött vissza Váradra. Szilágyi Ágnes egyébként, Brugós Anikóval együtt népdalokat is előadott – egy gyimesi keservest, egy lassú magyarost és egy csárdást. A New Yorkba emigrált Kajcsa Lajos elmondta: bár az egész család Amerikában él, mindhárom lánya és két unokája is beszéli a magyart. „Nincs itt senkim már, de a szívem az itt van” – tette hozzá. Bár a világ különböző pontjain élnek, más-más élményeket és emlékeket hordoznak, az egyik kérdésre mindannyian ugyanazt a választ adták: ha bárki megkérdezi őket, azt vallják, nagyváradiak… Boros Zoltán Indig Ottó színházi történész, művészettörténész és helytörténész Váradról szóló szavaival zárta a találkozót. Visszahódítani A találkozó utolsó része során a Váradról elszármazott, Bukarestben élő és külföldön is hírneves blues-zenész, Weinberger Attila – művésznevén A. G. Weinberger – vallott saját magáról, Váradról. Mint mondta, vissza szeretne jönni Váradra – pontosabban vissza szeretné hódítani Váradot a jövevényektől. „Nagyon fáj, hogy a jövevények ellopták Váradot, itt alakult ki a lelkiismeretem, ebben a városban, s én olyan vagyok mint egy sas, fentről nézem a világot, az Univerzum a tenyeremben van, s nem fogom megengedni, hogy az Univerzum súlya a vállamra nehezedjen” – vallotta az előadóművész, aki a húszas évekből származó blues-számot, egy régi amerikai balladát, majd Stevie Nicks Landslide című számát adta elő. Mint hozzátette, úgy érzi, itt Nagyváradon megállt az idő, a város saját tehetetlen frusztrációjának csapdájában él, s ráhagyatkozott a körülményekre – de hát miért nem e város társadalma alakítja a körülményeit? – tette fel a kérdést. A későbbiekben Trifán Lászlóval együtt adtak elő blues-számokat, teljes összhangban. Neumann Andrea erdon.ro 2016. július 23.Szegeden ünnepelték a Román Kultúra NapjátAz elmúlt hétvégén került megrendezésre a Szegedi Román Kultúra Napja, amely minden esztendőben megemlékezik az 1849. július 14-én Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu által Szegeden aláírt Magyar–Román Megbékélési Tervezetre. A szegedi román önkormányzat tudományos szimpóziummal állít emléket az eseménynek. Idén a helyi és romániai meghívottakon kívül a szerbiai Vajdaságból is érkeztek előadók. Aradról a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem (UVVG) egy népes küldöttsége képviselte a felsőoktatási tanintézményt. A neves rendezvénynek a Szegedi Polgármesteri Hivatal adott otthont. Dr. Marius Ioan Grec Aradi egyetemi professzor beszédében megemlítette azokat az eseményeket, melyeket az UVVG szervezett Aradon és Budapesten, illetve Szegeden Mihai Eminescu emlékére, pontosabban annak 150. évfordulójára, hogy Eminescu nevét először említi a román irodalom. Ennek apropóján a szegedi Juhász Gyula Egyetem Román Nyelv és Irodalom szakos tanárának, Mihaela Bucinnak átadott egy Eminescut ábrázoló érmet, valamint az UVVG monográfiájának (Az Aradi UVVG 25 éve) egy kötetét. Az esemény kiemelkedő mozzanata a szegedi Klauzál téren álló Kossuth–Bălcescu-emléktábla megkoszorúzása volt. Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 1.„Az vagyok én, aki az írásaimból látszik”– interjú Fekete Vince József Attila-díjas költővel – Fekete Vince Kézdivásárhelyi író, költő, műfordítóval, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesével a kezdetekről, új meseregényéről, készülő verseskötetéről, a díjak jelentőségéről és a felnőtté válásról beszélgettünk. – Egy olyan kérdéssel indítok, amelyet egy Helikonbeli interjúsorozatban elsőként tett fel az interjúalanyoknak. Ki Fekete Vince? – Ez egy olyan kérdés, amire pontos, kimerítő válasz szinte nem is adható. Csak körüljárható, csak körülírható, csak körbetapogatható. Talán éppen ezért tesszük fel újra és újra másoknak is, de (jó esetben) főleg sajátmagunknak, hogy megtudjunk – önmagunkról – valami nagyon érvényeset. A felnőttség ezt (is) jelenti (az emberi, írói, művészi, bármelyik), az állandó rákérdezést: ki vagyok én, mit akarok, honnan jövök, hová megyek, szabad vagyok-e, stb. Az embernek teljesen fel kell nőnie, hogy igénye legyen ezekre a kérdésekre és a rájuk adott válaszokra. És amíg nem ad őszinte feleleteket önmagának, addig csupán „bábállapotban” leledzik: nem rendelkezik kötelességtudattal, felelősségtudattal, együttérzéssel; addig valamilyen infantilis viszonya van csupán önmagával és a valósággal. Az író is tehát állandóan önmagát, helyét, szerepét keresi a világban – írásaiban ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni. De főleg magamagát. Így hát annak, aki meg akarja tudni, hogy ki is egy író, költő (legalább megközelítőleg): olvassa az írásait, a műveit. Azoknál jobban, pontosabban, alaposabban, nagyobb találattal, magasabb százalékaránnyal nem tudja megválaszolni senki és semmi őt. Vagyis az vagyok én, akinek az írásaimból látszom. A hús-vér ember előbb-utóbb amúgy is eltűnik. Az írás pedig jó – szerencsés – esetben (talán) megmArad. – Ha még emlékszik, mikor, minek, illetve kinek a hatására írta az első verseket? – Az első versek, írások keletkezéstörténetében – emlékeimben – keverednek a könnyen fogyasztható „vásári darabok” a magas irodalom remekeivel. Arany Toldija, balladái egy padlásunkon talált, két világháború közötti, Édeskedves Erdélyországos siratóverssel, a Veronika, a fegyencbáró asszonya című füzetes regényújság füzetei Jókai és Mikszáth munkáival. A „mindenevő”, a falusi (polyáni) könyvtárba rendszeresen járó akkori gyermek mindenhonnan próbálta magába szívni a különböző hatásokat. És ezek mintájára megörökíteni aztán a saját „élményeit”. Úgy, ahogy az akkor sikerült. De az első vers egy Erdélyt sirató, kalendáriumos költemény „ihletésére” született. Középiskolásként már, onnan számítanám az „igazibb” darabokat, közelebbről Boér Géza, Szőcs Kálmán, Szilágyi Domokos, távolabbról pedig Arany, Babits, Petőfi, Radnóti, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Nagy László, Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy Ágnes, és még számosan a nyugatosok közül, no meg a Nagyvilág akkori, kezembe került számainak költői, és még nagyon sokan mások voltak az inspirálók. – Lelkes támogatója az ifjú tehetségeknek. Mennyire tanulható a versírás, illetve tanulással mennyire elkerülhető a puszta rímfaragás? – Van, ami tanulható, és van, ami nem. Az alapdolgokat természetesen el lehet sajátítani. Azt a pluszt viszont, ami adja az egész lényegét, azt talán magával hozza az ember. Hogy honnan? Valahonnan. Magunkban, legbelül. Egy vers csak „kalapál a malom”-szerű monoton rímtűzijáték, hogyha nincs meg benne ez a plusz, aminek még neve sincs igazából (jobb híján: duende); ha nincs meg benne ez a lélek, az egésznek a lelke, ami viszi, szárnyalásra készteti, megemeli, elrugaszkodtatja a földtől, akkor puszta mestermunka csak, széklábfaragás, jó mesterember verejtékkel kiizzadt kreációja. – Mikor, hogyan dől el, hogy éppen prózát vagy verset ír? – Mostanában egyre gyakrabban a vers felé billen az egyensúly. Az igaz, hogy bizonyos darabok az újabb versekből nagyon erősen a próza határán mozognak. De ez nem baj. Azt hiszem, hogy amikor prózaszöveget írtam, akkor is egyszer csak átkapcsolt az agyam, szinte tudatalattiban, a versre. Amikor szerkesztettem az új kiadású Udvartér című kötetemet, újraolvasván, magam is meglepődtem, hogy milyen erősen ritmizált részek, szinte versszövegek vannak benne. Elkezdődött valahol, s egyszer csak átváltott nagyon dinamikus versszövegbe. De recenziót, esszét, egyebet azért írok jócskán, minden hónapban egyet-kettőt, és évente egy-két esszé, tanulmány is kijön. – Számos hazai és határon túli díj birtokosa, legutóbb május 31-én, a Romániai Írók Szövetsége az elmúlt év legjobb könyveit értékelve a kisebbségi irodalmak kategóriában a Vak visszhang című verseskötetéért díjazta. Mekkora jelentősége van az ön számára ennek a díjnak? – Amikor több tucat könyv közül választanak ki, egy teljes év terméséből, kitűnő írók, költők könyvei közül, és mindezt hozzáértő emberek társasága teszi, hát ez nagyon elismerő, megtisztelő. Örülök neki – és minden díjnak is – nyilván; nagyon jólesik bármilyen visszajelzés. Ha szakmai, ha olvasói, egyaránt. Mindenik azt jelenti, hogy olvasnak, értékelnek, és ez csodálatos érzés, ha szeretik, amit csinálok. De ettől még (ahogy mondani szokás) helyén kell tudni kezelni a dolgokat. A munkámban nyilván serkent, stimulál, de – úgy gondolom – különösebben nem befolyásol. Ugyanazt írom/teszem, amit egyébként is tenném. Továbbra is. – Nemrég meseregénye jelent meg. Korábban írt gyermekverseket, azonban gyerekei időközben felnőttek. Miről szól, és milyen indíttatásból született meg az Ahonnan a nagy-nagy kékség? – Természetesen a gyerekeimnek írtam, az ő ötleteiket (is) beépítve. Nagyjából tíz éve készül a könyv, az első részét, a legelső Cint (14-ből áll) több mint tíz esztendeje vetettem papírra. Nem igyekeztem a megjelenéssel. Most pedig ott vagyok, hogy kinőttek belőle. De belenőttek, belenőnek folyamatosan mások. Ezt remélem. – A Vak visszhang Kézdivásárhelyi bemutatóján azt mondta, az Udvartér tárcakötetben beharangozott Vargaváros akkor jelenik meg, ha úgy érzi, minden darabja a helyére került. Hol tart jelenleg a „kirakósdival”, mikorra várható a kötet? – Ez valami olyasmi lesz, mint az elágazó ösvények kertje, mert újabb elágazások, ösvények, csapások lépnek be a kötetbe, úgyhogy különösebben nem sietek vele (ezzel sem), mert ahogy íródik, ahogy a puzzle darabjai kirakódnak lassan, úgy érik is, konstruálódik is az egész. És nyilván nem csak kirakósdi ez, mert újabb szövegek születnek, a régiek meg újból és újból átalakulnak, csiszolódnak, változnak; megméretnek, és aztán mAradnak vagy kikerülnek. Még egy-egy folyóiratbeli megjelenés után is, a kötet megjelenése előtt, sok vers, sok minden módosulhat. Van egy olyan pillanat aztán, amikor megérzem, hogy innen már semmi nem hiányzik, hogy így már rendben van. Ekkor aztán jöhet a könyv. Ez még lehet egy év, de lehet kettő, akár három is. – A lánya kicsengetésén a ballagókhoz intézett beszédében arra biztatta az „új, lelkes felnőtteket”, cselekedjenek legjobb belátásuk szerint, és vállalják a felelősséget tetteikért. Ez az elengedés, valamint a felelősségvállalásra való biztatás nem jellemző a Háromszéki szülőkre… – Igen, a felnőttség nemcsak azt jelenti, hogy egy bizonyos kor után alkohollal is kiszolgálnak a bárpultnál, hanem hogy mostantól bármit teszek, azért vállalom a felelősséget; magyarán: a tetteimért, cselekedeteimért felvállalom a következményeket. Mi, szülők, természetesen segítünk, amiből tudunk, de ezentúl már felelős döntéseik vannak. Nem mellettük leszünk, mint eddig, hanem valahol mögöttük. És mostantól főleg a saját iránytűik szerint kell tájékozódniuk. Ha nem jó irányba mentek, csak magukra vethetnek. Veszteségeik pedig sokszor nagyobb tanítóik lehetnek, mint a győzelmeik. (Mondom kicsit Máraisan!) Hiszen nem csak fehér minden az életben, hanem fekete is. (Márai!) Így egész, így nagyszerű, és így gyönyörű ez a csodálatos teremtett világ. Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 4.V. Aradi Magyar KönyvnapokNők és múzsák Ahogyan azt a reklámban már láthatták kedves olvasóink, kedd délután a Jelen Ház éttermében beszélgetett Réhon József és meghívott vendége, Magyari Sára, egy korábbi affér ügyén. A közönség nyilván vitára készült, ez azonban elmAradt. A beszélgetés eleji vélemény-ütköztetés fél óra múlva békülő hangnemű, de továbbra is érdekes beszélgetésbe torkollott, és a két fél már majdnem közös nevezőre is jutott. Magyari Sára 21 éve dolgozik a tanügyben, és tanítónőtől kezdve egyetemi professzorig minden volt. Lakott már Kolozsváron, Nagyváradon (ahol most is tanít), Aradon, jelenleg Temesváron él. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének rovatszerkesztője. Réhon József tanár úrral a nők szerepének ürügyén került vitába. A beszélgetés elején a Nagyváradi múzsákról esett szó. Itt szögezte le Magyari Sára (akit a tanár úr következetesen Sárikának hívott a korkülönbségre és egyéb dolgokra hivatkozva), hogy nem szokott pletykálni. Valakiről vagy jót mond, vagy inkább semmit. Nem szabad azonban elzárkózni a tényektől, amiket viszont ki lehet, ki kell mondani. Ilyen tény az, hogy az ember kategóriákat állapít meg, dobozolja az információt, mert így működik a megismerési folyamat. A múzsa fogalma is ilyen doboz, bár felettébb kellemetlen a nők számára. És jöttek a példák és ellenpéldák, melyekből csak párat emelnénk ki: Brüll Adél, azaz Léda különös alázattal viselte múzsaságát, az Adyval való szakítás után is, míg Sárvári Anna nem tudott mit kezdeni Juhász Gyula verseivel, mert azokban csak szőkeségét és kék szemét méltatta, anélkül, hogy személyisége felkeltette volna a költő érdeklődését. Ezen megállapítások után kijelenthetjük: az ember csak akkor tud boldog párkapcsolatban élni, ha önmagával is békében van, és tud egyedül is boldog lenni. Pont ez az egyik szempont, ami alapján Sára megnevezte kedvenc női alakjait a magyar irodalomból. Szám szerint hármat: a Csongor és Tündéből Tünde és Mirigy, valamint Móricz Barbárok című elbeszéléséből a meg nem nevezett Bodri juhász felesége. Őket a hozott áldozatért és az erőteljes jellemért szereti, és az sem mellékes, hogy bennük látja az igazi társat. A beszélgetésen kívül azonban mással is kedveskedtek a vendégeknek: Grosz László verseivel nyitották meg a délutánt, majd következett a már ismertetett beszélgetés. Ezután Móré-Sághi Annamária osztott meg néhány gondolatot Letűnt idők, letűnt lányok – „No de hol a tavalyi hó?” című tárlatáról, majd ismét két vers következett. Az egyik Villon Ballada múlt idők szép asszonyairól Szabó Lőrinc fordításában, melyet Gál Zoltán szavalt el, a másik a szavaló saját szerzeménye volt. Ezután Fritz Mihály is bemutatta érmegyűjteményét, melynek darabjai, Móré-Sághi Annamária képeihez hasonlóan, nőket ábrázolnak, különböző formában és számos szögből. (-l, -n) Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 4.Negyven év az örökkévalóságból…Halála és búcsúztatása kerek évfordulójáig napok vannak még hátra. De mert elkezdődik a Csíkszereda iránti tisztelgő eseménysorozat, úgy vélem, városunk egyik legkiválóbb személyisége, néhai Nagy Imre festőművész halálévfordulójának megemlékezését ennek műsorrendjébe kell illeszteni. Szabó András írása. 1976. augusztus 25-én mindkét – magyar és román nyelven –, Csíkszeredában megjelenő napilapot ugyanaz a két közlemény uralta: 1. – Hargita megye Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottságának nekrológszerű gyászjelentése: „… augusztus 22-én reggel 8 órakor, hosszas és nehéz szenvedés után elhunyt NAGY IMRE festőművész, a Művészetek Érdemes Mestere.” A gyászjelentés, amely Nagy Imre művészi életútját meghatározó minden köztudomásra érdemes fontos évszámot és eseményt felsorakoztatott, az alábbi végkövetkeztetéssel zárult: „Nagy Imre halála pótolhatatlan vesztesége a hazai képzőművészeti életnek.” 2. – A temetést szervező bizottság közleménye: „Nagy halottunktól utolsó búcsút veszünk 1976. augusztus 25-én, 13 órakor, a zsögödi emlékháznál. A ravatal melletti végső tisztesség augusztus 25-én, 9 és 12 óra között róható le.” Mindkét megyei napilap másnapi száma szóra-egyező, szerző nélküli cikkekben számolt be a búcsúztatásról, amelyet teljes egészében idézek: „Zsögöd, Csíkszereda, Hargita megye lakosai 1976. augusztus 25-én örök búcsút vettek Nagy Imre festőművésztől, a Művészet Érdemes Mesterétől. A csíkzsögödi »Nagy Imre Galériában« elhelyezett ravatalnál nagyszámú lakos, közéleti személyiség rótta le utolsó kegyeletét. Virágkoszorúkat helyeztek el Hargita megye néptanácsa, a Központi Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács, a Csíkszereda városi néptanács, a Hargita Megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság, a Hargita és Informaţia Harghitei című napilapok, a Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, toplicai és székelykeresztúri municípiumi, illetve városi szocialista nevelési és művelődési bizottságok, a Csíkszeredai múzeum, a Csíkszeredai 1. számú és a művészeti iskola, valamint más művelődési intézmények, közéleti személyek részéről, akik a gyászoló családnak részvétüket nyilvánították. A 13 órakor kezdődött gyászszertartáson részt vettek Hargita megye néptanácsának, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsnak, egyes Hargita megyei, valamint Kolozs, Maros és Kovászna megyei művelődési és művészeti intézményeknek a képviselői, Csíkszeredai dolgozók. A gyászgyűlésen Pataki Imre, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottságának első alelnöke, Mircea Popescu, Románia Szocialista Köztársaság Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsának vezérigazgatója, Ana Lupaş, a Képzőművészek Országos Szövetsége Kolozsvár-Napoca-i Fiókjának elnöke, Gaál András, a Képzőművészek Országos Szövetsége Csíkszeredai Fiókjának elnöke, Kovács Zoltán, a Képzőművészek Országos Szövetsége vezetőtanácsának tagja búcsúztatták az elhunytat. Búcsúztató beszédeikben méltatták Nagy Imre egyéniségét és munkásságát, emberi és művészi példáját, akinek halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai képzőművészeti életet. A gyászszertartás után az örök emlékű festőművész holttestét – végakarata szerint – Bukarestbe szállították elhamvasztás végett.” Mindkét, illetőleg mindegyik, más-más lapban megjelent közleményből, cikkből kimAradt, hogy Csíkszereda nagy halottját nemcsak politikai, hanem a család – kifejezetten a néhai Zsuzsika – Nagy Imre neveltlánya (1930-ban gyámságba fogadott unokahúga) –, követelésére egyházi szertartás keretében is elbúcsúztatják, elbúcsúztatták. Önéletírásában Zsuzsika erről így emlékezett vissza: „A város saját halottjának tekintette, de az akkori politikai helyzetnek megfelelve, egyházi szertartás nélkül akartak búcsút venni Imre bácsitól. Mikor ez tudomásomra jutott, nagy felháborodással jelentettem ki, hogy az ősök tisztelete nem engedi, hogy Imre bácsi pap nélkül legyen eltemetve, akkor inkább én, az unokahúga vállalom a temetést. Végül olyan egyezségre jutottunk, hogy először a Csíkszeredai elöljáróság részéről történik a búcsúztatás, ezt követi az egyházi szertartás. Így is lett.” (Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, p. 69–70.) 2006-ban, A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre monográfiám bemutatója alkalmával Kányádi Sándor költő nagyon plasztikusan előadva – ha hallanák! – a következőképpen mesélte az eseményt: „Amikor már mindenki elmondta a magáét, egyszer csak valahonnan hátulról felhangzott: »Az Atyának és Fiúnak és a Szentlélek nevében…« – és mindenki megkönnyebbült.” A gyászszertartást Márton Áron püspök képviseletében dr. Erőss Lajos Gyulafehérvári kanonok koncelebránsa, Fr. Écsi János csíksomlyói ferences rendházfőnök tartotta. „Fájó szívvel vesszük körül a mi Imre bácsink koporsóját. Szeretettel és mélységes tisztelettel búcsúzunk a nagy művésztől, akit szívébe zárt szülőföldje és az egész ország művészgárdája, ismerősei, jó barátai. A zsögödi otthon, ahol magába szívta az alkotóerő energiáit még átkarolja nagy fiának porhüvelyét, hogy aztán művei hirdessék szellemének nagyságát az utókor számára. A történelem legnagyobb tanítómestere Jézus Krisztus, mielőtt megváltó áldozatával lezárta volna rövid földi életét, főpapi imájában így fordult mennyei Atyjához: »A művet, melynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem. Én megdicsőítettelek Téged a földön, most Te dicsőíts meg engem Atyám…« Kedves Imre bácsi, mielőtt a halál megtörte csodálatos színeket és formákat látó érzékelő szemed fényét, megkötötte nyelvedet és megbénította az utolsó időkig a festői ecsetet szorgalmasan kezelő, dolgos kezedet, Te is mint Isten gyermeke, aki a keresztség szentségében beleoldódtál a nagy Istengyermekbe, Jézus Krisztusba, nyugodt és bízó lélekkel elmondhattad: »Atyám, a feladatot, amelynek elvégzését mint hivatást reám bíztad, befejeztem.« Imre bácsi, a tehetséget, Istentől kapott talentumaidat nem rejtetted véka alá, nem ástad el, hanem erős akarattal, szüleidtől örökölt munkabírással, sok belső vajúdással és feszültséggel, színekben és formákban sokszorosan kamatoztattad. Lelked mélyéből a szépségnek olyan kincseit hoztad napvilágra, a zsögödi tájak és a benne nyüzsgő-mozgó élettől kezdve az egyetemes emberi érzések kifejezéséig, amelyek nemzedékeket ragadtak szemlélődésre és visznek közelebb a teremtetlen örök Szépséghez, Jósághoz és Igazsághoz. Mert minden művésznek, írónak, költőnek, festőnek, szobrásznak, a hangok mesterének fáklyát adott a kezébe az Úr. Fényhordozóknak teremtette őket az Isten, akiknek hivatása apostoli, prófétai: megismerni emberfeletti küzdelemben és szenvedésben az igazságot és a szépséget és azt a kifejezőerő gazdagságában továbbadni, másokkal is megismertetni, hogy általuk szebb legyen a föld, nemesebb az ember. Nagy Imre mester, egyéni életében és művészetében sajátos utat járt: tele erővel, a munka hősies szeretetével, kötelességtudattal, amelyből nem hiányzott a misztikum, a hit, a természetfeletti világ létének tudata és annak elismerése. Gondoljunk csak egyik munkájára; a kereszten függő Krisztus lábánál leboruló koldusra, amelyben a művész érzékeltetni akarja a megváltás valóságát és azt, hogy mennyire rászorul a koldus, a művész és minden ember az Isten-ember keresztáldozatából fakadó életre. Vagy gondolok arra a kedves vászonra, amelyet a nagyközönség nem ismer – a nagy halott, Márton Áron püspök úrnak ajándékozta. Ebben a képben a művész csodálatos színekben fejezi ki a zsögödi temető halottak esti világítását: a sírokon meggyújtott gyertyák fénye tűzpirosra vonja a látóhatárt, a felhőket, és a gyertyák pislákoló lángján a holtak birodalmából hittel nézünk át a halhatatlan lelkek országába, az örökkévalóságba. Amit Nagy Imre megfestett, az lélekből pattant ki, hitének, meggyőződésének őszinte kifejezője. Kedves Imre bácsi, amikor búcsút veszünk Tőled, ezt azzal a tudattal, hittel tesszük, amelyet a kinyilatkoztatás hirdet számunkra: a lélek nem hal meg, a lélek él és találkozik. Szíved megszűnt dobogni, nem nézed többé tágra nyílt szemekkel a zsögödi tájat, nem hallgatod a Hargita rohanó patakjainak csobogását, nem gyönyörködsz a cikázó pisztrángokban, nem térsz vissza minden tavasszal a szülői otthonba, ahonnan művészi pályádra indultál, de hittel hirdetjük Juhász Gyula versével: »Valahol lenni kell egy lakomának, hová hivatalos, / kit idelenn halálba űzött éhség, reménytelen szerelem. / Valahol lenni kell egy palotának, hová bejáratos, / kit idelenn minden örömből és fényből kizártak és elhullt a rögös útfélen. / Valahol lenni kell egy orgonának, amelyen majd egykor / befejezhetem a dallamot, mely halálba bágyadt s mely az élet nekem.« Imre bácsi, mi hiszünk ebben az orgonában, mi hisszük, hogy a színekben tomboló dallamos életet, a nagy művet befejezted, amit az Úr reád bízott, s mint Istenhez hanyatló árnyék, lelked megtért az örök partokra, minden színek és formák végtelen skálájához, aki jóságosan, irgalommal tekint le a kereszt tövében térdeplő művész-szolgájára, aki Michelangelóval zengi: »Nyugtot nem ad már se ecset, se véső. / A szív csak égi szerelemre vár, / mely a kereszten int, kitárja karját.« Irgalmas Jézus, Nagy Imre művészgyermeked a rábízott művét befejezte, adj neki nyugodalmat a béke és szeretet honában. Imre bácsi, Isten veled, a viszontlátásra!” Nagy Imre haláláról többen is megemlékeztek, majdnem mindegyik lapban megjelent búcsúhangulatú vagy búcsúztató, jelenleg fel nem sorolható írás. Közülük a Kolozsvári humorista, Bajor Andor érzékeny hangvételű búcsúszavait választottam közlésre. A szerző szomszédja volt a mesternek, ismeretségük alapos, lelki-baráti volt. „Nagy Imre boldog órája A világon a legjobban Édes anyját szerette, a róla készített egyik rajza mindig ott függött az ágya fölött. Ennek a rajznak nem volt címe, csak igéje: »Eljött a boldog órája«. És a lapon ott volt az Asszony, aki hajdan világra hozta; öregen, zihálva emelkedett ki a párnák közül, arcát betöltő vékony orral. Nekem látnom kellett a festőt, amikor fölvette a legjobban szeretettnek a végső ábrázatát, darabos székely katona arca megsárgult és a koponya alakjához igazodott; orra természetellenesen megnőtt, szemében szunnyadni készült a mindig eleven fény. A betegség már megtámadta az idegeket – mondta még mindig panasztalan, tárgyilagos hangon. Ami azt jelentette, hogy körülvették a halál borzalmai és az elmúlással néz esendően szembe. Eltitkolt riadalommal magyaráztam neki lényegtelenségekről, és ő ötperces látogatásom alatt kétszer is elaludt, egy ízben válasz közben. Ki kell menni a Hargitára, ott most bújnak elő a gombák, az ösvényekről a víz hamar leszalad… Ezt mondta, nem búcsú, hanem a világ örök újulására való utalásképpen. Szelíd parolája után ellopakodtam, mint aki bűnt követett el. Tudta, hogy többé nem látom; még mindég gazdag tervei nem tartoznak a történelem tervei közé. Régi és nehezen fölfogható szavait idéztem: »A halálon is túl kell lennünk, mint a születésen.« Sajnáltam magamat és mindazokat, akiket itthagy. Ezentúl nem húzza el a függönyt az ablakáról, mint eddig minden délelőtt, jelezve, hogy fény van és képet sző a sugarakból. Munkájának rabszolgája volt, mint Tyro1, akit ura a gyorsírásért tartott. Fáradhatatlanul, az elhivatottak szenvedélyes szakszerűségével és újító kedvvel művelt mindent, amit elkezdett: földet, állattenyésztést, méhészetet; büszke volt rá, hogy az Olton ő halászott először villantóval. Sürgette a hóesésben el-elakadozó gépkocsivezetőt: »Még fényben érjünk haza, mert most látható az a fehér, ami nekem kell.« Szánkázó gyerekeket ábrázoló képhez kellett a hó friss árnyalata, és ez a tiszta szín az utcán csak órákig él. A múlásból kimentett színein mi is szánkózó gyermekként ujjonghattunk alá, vagy lábalhattunk fölfelé. A lét évszakainak örömét kínálja nekünk és utódainknak. Látásával mindent megőrzött, amit néznie volt érdemes, az ember gazdagságát, a természet bőkezűségét, régi és átalakuló tájakat, az élet harsány dáridóját. Szülőföldjének, Csíknak életét és új balladáját gyűjtötte be, mint gazda a termést, vagy mint egy új Noé, aki az életet maga-készítette bárkáján az Ararát csúcsára viszi. Szeretett földjét látta az egyetemességben, helyünket a világban. A legnagyobbakhoz méltó egészet alkotott, mert mindent elmondott a látott világról és megélt életformákról. Színek és alakzatok enciklopédistája volt Ő. Festette a falut, a hegyet, a krumpliszedőket, az erdőt, az ölyv fenyegető körözését, a nagyidő haragját, tenyésző gombákat, gyümölcsök szüretelőit, a test szépségét, széttöréstől formált fákat, építőket, leomlott várakat, az álom édességébe feledkezett lányokat, padon reggeliző öregasszonyt, kiállítási pavilont, fűszálat, Don Quijotét, látványt és látomást; a világot. Úgy gondolom, a legszívesebben a kezet rajzolta és festette, építő lényegünk kifejezőjét; hogy eljuttassa eljövendő koroknak a történelmet megillető hírt: két világháború alatt – közben és után – nem ördögök és nem istenek serénykedtek a földön, hanem valóságos szép és darabos emberek. Ők élték az élet nagyszerű vagy nehéz pompáját, a mindennapot járták, a tündöklő és fáradalmas tündérkertet, ami örökké friss színekben ragyog. A sok ezer kéz eljövendő korok felé nyúlik, készen a kézfogásra. Művének birtokában olyan gazdagnak tudhatjuk magunkat, mint egy keleti olaj-sejkség. Nem ok a töprengésre, hogy ebben a gazdagságban határainkon kívül alig kívánnak osztozni. A művész mindig óvakodott a zajos hírnévtől. Nemcsak szemérmességből, hanem a hírnév veszedelme, hamisságra kész alakja, kísértése miatt. Londonból a világhírnév elől menekült haza – nem hogy a sikert elutasítsa, de művészi forrásainak megőrzésére. Tartott a dübörgő visszhangtól is, mert ismeretlen sziklafalakat gyanított mögötte, ami kifejezésének értelmét eltorzítja. Nem háborította fel még egy főúrian dilettáns bírálata sem. Sőt, örült, mint a gyermek, aki illetéktelenek elől eredménnyel rejtette el a titkot. Most a halál – Illyés Gyula drámájából vett szóval – meghúzta a vonalat a számoszlopok alatt. Sokan fognak kísérletezni a számok összeadásával, és mindég növekedni fog a végösszeg. Jelezvén, hogy az előző próbálkozó a számoszlopból kihagyott valamit. Vagy a sors most találta a munkát befejezettnek. Eltávolította a tornyok és falak közeléből az építőt és gondos állványait. A mű szempontjából nem történt semmi: nincs vég, változás. Velünk esett meg a szörnyűség: elveszítettük Őt, idegen maszkba rejtőzött előlünk és annyiféle arca közül – számunkra indokolatlanul és menthetetlenül – fölvette a személyétől elutasítót s műre utalót, a véglegest. Holott akik ismerték, azokat eddig a mű vezette Feléje, személyét kerestük az ecsetvonások között. Most minden átfordul bennünk és körünkben. Köznapi arca: emlék; gondjainak emléke egyre távolodik; élete halállá, halála halhatatlansággá lesz. A mi szomorú óráink az Ő boldog órája.” (Bajor Andor: Nagy Imre boldog órája. Utunk, 1976. augusztus 27.) Emléke legyen áldott, mert ő hozta haza és honosította meg itthon a tanult képzőművészetet, nélküle nem lenne csíki, Csíkszeredai képzőművészet; tiszteletének mindenkorinak kell lennie! Művészutódai megsokasodtak, számosságuk és előtérben valóságuk enyhe homályt is vet néhai nagy mesterünk emlékére – egyúttal élteti is azt. Tiszteletünk jeléül tehát, a szombat este fél kilenckor kezdődő képtárbeli emlékestet követően helyezzük el koszorúinkat az emlékház műteremtraktusának fala melletti síremléknél, mert Nagy Imre mester 40 esztendőt letudott ugyan az örökkévalóságból, mégis a teljes örökkévalósággal kell továbbküzdenie! Hogyan készült Nagy Imre halotti maszkja? Kolozsvári Puskás Sándor azon kevesek közé tartozott, akit Nagy Imre barátjául fogadott. Az idős mester őt kérte fel, hogy készítse majd el halotti maszkját. Erről az eseményről számol be Kolozsvári Puskás Sándor a Kapcsolatom Nagy Imrével, a zsögödi festővel című írásában, amelyet Nagy Miklós Kund tett közzé a Kolozsvári Puskás Sándor című monográfiájában. "A hetvenes évek elején történt. Egy igen sikeres nap után bandukoltunk hazafelé. Halat is szépen fogtunk, a festés is jól ment. Egy-két képet cipeltünk. Mikor az Olt hídját elhagytuk, Imre bácsi megszólalt: – Te, Sanyi, aztán ha meghalok, a halotti maszkomat megöntöd-e? – Te jó isten, Imre bácsi, hogy is jut eszébe ebben a szép estében a halotti maszkja?! – szörnyülködtem. – Ne mind beszélj annyit! Megöntöd vagy nem? – Természetesen megöntöm. Bár ilyesmit még sohasem csináltam, de elméletben ismerem az eljárást. – Akkor megegyeztünk – fejezte be a témát. Erről többet szó nem esett… Közben Zsögödfürdőn én is építettem egy műtermes házat. Gyönyörű onnan a kilátás. Az volt a szokásom, hogy ha Kolozsvárra, majd később Marosvásárhelyre indultam haza, Imre bácsihoz bementem elköszönni. Így történt 1976-ban is, nyár elején. Imre bácsi a szobája ajtajában fogadott: Ide figyelj – mondta –, itt van ez a mérleg. Minden reggel ráállok, és látom, hogy mindennap fél kilóval kevesebbet mutat. Az orvosok mondhatnak nekem, amit akarnak. Még lett volna egy pár dolog elintéznivalóm, de úgy látszik, erre már nem jut idő. Úgyhogy amint megegyeztünk, a maszkot megöntöd… Én nyeltem egy nagyot, és csak annyit mondtam, igen. Elköszöntem, és többé már nem láttam Imre bácsit élve… Azon a nyáron hosszabb ideig nem mentem Zsögödre. Marosvásárhelyre áttelepedve sok volt a tennivalóm. Egy albérleti szobát béreltem, és ha nem esett az eső, az udvaron mintáztam a szobraimat. Végre sikerült egy víz áztatta, romos épületet kapnom. A hetvenes árvíz óta nem lakott benne senki. Megígérték, hogy ha saját költségemen felújítom, kiutalják nekem. A Képzőművészeti Alaptól felvettem egy nagyobb összeget, beindult a teljes átalakítás, hogy műterem és lakás is legyen belőle, ez foglalta le minden időmet. 1976. augusztus 22-én reggel 10 órakor kerestek a Csíkszeredai kórházból, hogy Imre bácsi 8 órakor meghalt. A gépkocsik, amiket a barátok korábban ígértek, nem voltak elérhetők. Késlekedni nem lehetett, a halotti maszk készítése időhöz kötött. A feleségemmel felültünk hát a kicsi motorbiciklinkre és elindultunk. A korondi tetőn elkapott egy máriás eső, bőrig ázva, átfázva délután 5 órára értünk a kórházba. Dr. Jeszenszky Ferenc főorvos azonnal felvitt a második emeleti különszobába. Imre bácsi ott feküdt citromsárgán. Önkéntelenül az ablakhoz léptem, hogy becsukjam, akkor eszméltem rá, hogy ő már nem fázhat meg. Egy darabig csak álltunk némán, aztán lementünk az irodába. A doktor úr megkérdezte, mivel segíthet. Azt feleltem, hogy pálinkával. Vasárnap délután ilyen kérés egy kórházban?! A nővérek mégis szereztek valahonnan szilvapálinkát. Kitöltöttem egy vizespohárnyit, és megittam, mint a borvizet. Aztán elmondtam, mire van szükségem. Szerencsére minden került. Mehettünk. Szomorú ígéretemnek eleget tettem, a két kezét is leformáztam… Aztán hazamentünk a zsögödi házunkba. Másnap megöntöttem a pozitíveket.” Hargita Népe (Csíkszereda) 2016. augusztus 21.Évadot hirdetett a Szigligeti SzínházA most kezdődő 2016–2017-es színházi évadban is rendkívül változatos műsortervvel csábítja közönségét a Nagyváradi Szigligeti Színház, amely a következő évadra is több bérletházat kínál közönségének, derült ki a pénteki sajtótájékoztatón. Az augusztus 19-én, pénteken a színház páholyelőcsarnokában tartott sajtótájékoztatón elsőként Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a társulat terveit. Mint megtudtuk, az új évadban bemutatják A rút kiskacsa című előadást Tóth Tünde rendezésében, az Idő-óda című bábszínházi alkotást Sardar Tagirovsky rendezésében. Ezeknek az előadásoknak a bemutatója a tervek szerint szeptemberben, illetve decemberen lesz, míg a jövő év februárjától láthatja a gyerekközönség a Moha és páfrány című produkciót, melyet Palocsay Kisó Kata rendez. Jövő áprilisban kerül színre a J.R.R. Tolkien művéből készülő A sonkádi Egyed gazda című előadás Hanyecz Debelka Róbert rendezésében. Elhangzott továbbá, hogy Bartal Kis Rita Arany János Toldijából rendez előadást Nagyváradon. Nagyvárad Táncegyüttes Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője tudatta, hogy a most induló évadban a 2017-es Arany János emlékévhez kapcsolódva az Iskola a színházban, színház az iskolában program keretében a táncegyüttes Arany János balladáiból állít össze előadást a diákokkal közösen Hídavatás címmel. Már az elmúlt évadban meghirdették, de szeptemberben, tehát már az új évadban mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes a Kata történetek című produkcióját a Stúdióban. Novemberben lesz e premierje az Ütközések című előadásnak, melyet Dimény Levente rendez, míg jövő év márciusától a Móricz Zsigmond novellából készült Barbárok című előadást láthatja a nagyérdemű Györfi Csaba rendezésében. A kisebbekre is gondolt a Nagyvárad Táncegyüttes, főként nekik szól majd a Vanmese című előadás, melyet a Szigligeti Társulattal közösen visznek színre. Dimény Levente végezetül hozzátette, hogy idén október 26–30. között kerül megrendezésre a II. Infinite Dance Festival, melynek első idénye rendkívüli sikert aratott, és máris jegyzik a régió jelentős táncfesztiváljainak a sorában. Színház A Szigligeti Társulat következő évadának programját Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője ismertette. Mint mondta, a Vanmese című előadás annak idején édesanyjának, a Kossuth Díjas koreográfusnak, a Nemzet Művészének, Foltin Jolánnak az ötlete alapján készült kortárs magyar költők verseiből. Most fiatal koreográfusokkal, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival, zenészeivel, a Szigligeti Társulat színészeivel fogalmazza újra ezt a gondolatot, kiegészítve az előadást romániai magyar költők gyermekverseivel. A nagyszínpadon mutatja be a társulat a kortárs francia szerző, Joël Pommerat A hűtőkamrám című előadását Theodor Cristian Popescu rendezésében romániai ősbemutatóként. Füst Milán Máli néni című bohózatát Koltai M. Gábor viszi színre. A következő évadban Novák Eszter két előadást is jegyez: Fényes Szabolcs és Harmath Imre operettjét, a Mayat és Moliére A mizantróp című komédiáját, előbbit Fényes Szabolcs halálának harmincadik évfordulója alkalmából. A sajtótájékoztató napján, pénteken este mutatták be Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a társulat színészének, Hunyadi Istvánnak a rendezésében. A Szigligeti Társulat ebben az évadban színre viszi Sławomir Mrożek Tangó című abszurd komédiáját is Harsányi-Sulyom László rendezésében. Balogh Attila, a Szigligeti Színház színészének rendezésében láthatja a közönség a Trónok harca casting című improvizatív dokumentarista előadást. Ezzel az előadással az a célja a színháznak, hogy megszólítsa valahogy a most felnövő, ún. alfa generáció tagjait, melyet az információfelhasználás módja különböztet meg alapvetően a korábbi generációktól. Az alfa generáció egy teljesen elmagányosodó generáció lesz, mely becslések szerint életének hetven százalékát számítógép előtt fogja tölteni. Ráadásul ezek a fiatalok már maguknak gyártják a kultúrát, csak színházat nem tudnak egyedül csinálni. Mindezt figyelembe véve rendkívül nagy és fontos kihívás úgy megszólítani ezt a generációt, hogy magányukból kimozdulva elmenjenek a színházba, ahol közösségi élményben lehessen részesíteni őket, fejtette kiNovák Eszter. Az Arany János emlékévre a már említett Hídavatás mellett további előadásokkal is készül a Szigligeti Színház, ezek egyike lesz a Bolond Istók Nagyszalontától a Margitszigetig című produkció. Ugyancsak az Arany János emlékévre készül a Honnan és hová című felnőtteknek szóló versösszeállítás Arany János költeményeiből. Arra a kérdésünkre, hogy a most meghirdetett évadterv változhat-e tekintettel arra, hogy Czvikker Katalin főigazgatói mandátuma az év végén lejár, a főigazgató elmondta, hogy bár a műsorváltozás jogát minden színház fenntartja magának, de az évadtervet meghirdető színházvezetőség nem fog változásokat eszközölni a műsortervben. Novák Eszter ehhez hozzátette, hogy a közönség elbizonytalanodna, ha módosítások lennének az évadtervben, majd hozzáfűzte, hogy olyan évadot állítottak össze, amit nélkülük is végig lehet vinni, hiszen sok rendező, alkotó van, aki szívesen akar dolgozni. Bérletházak A Szigligeti Színház a következő évadra is több bérletházat kínál közönségének. A Szigligeti Ede – bemutató bérlet a legdrágább bérletház, mely öt előadásra érvényes (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Barbárok), a játéknap péntek este 19 óra. A Halasi Gyula bérlet 75 lejért kínálja a már említett öt előadást, de a játéknap vasárnap 19 óra. A 60 lejes, nyugdíjasok számára 40 lejes Papp Magda bérlet négy előadásra biztosít belépést (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp), a játéknap szombat 17 óra. A szintén Hatvan lej értékű, de vidékieknek 40 lejért megvásárolható Tanay Emil bérlet a fentebb említett négy előadásra érvényes, a játéknap szombat 17 óra. A 75 lejes Bessenyei György régióbérlet öt előadásra érvényes (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Barbárok), a játéknap vasárnap 17 óra. Az Ady Endre és a Juhász Gyula ifjúsági bérletek 40 lejbe kerülnek és öt előadásra érvényesek (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Trónok harca casting), az egyetlen különbség köztük az, hogy előbbi játéknapja kedd 19 órától, utóbbié pedig csütörtök 17 órától. Van külön Szacsvay Imre diákbérletet az 5–6., és a 7–8. osztályos diákok számára. A kisebbek ezzel a bérlettel a Vanmese, a Rút kiskacsa, ezek mellett pedig az Idő-óda vagy a Leander és Lenszirom című előadásokat tekinthetik meg, míg a nagyobbak a Vanmese, a Máli néni és a Trónok harca casting című előadásokat láthatják ezzel a bérlettel. Mindkét bérlet ára 25 lej. A Tabéry Géza kisiskolás szervezett bérlettel A rút kiskacsa, A sonkádi Egyed gazda és egy harmadik választható előadás tekinthető meg. Szabad bérletek A felsoroltak mellett vannak a szabad bérletek, melyekkel a játéknap szabadon választható, és a hely sem állandó. A Partium szabadbérlet egyetemisták számára diákigazolvány felmutatásával 40 lejbe kerül, ez a bérlet a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely játszóhelyén (nagyszínpad, Szigligeti Stúdió, Árkádia Színpad) bármely négy előadására, választott időpontban érvényesíthető. A Szabadidő bérlet ára 50 lej, és négy nagyszínpadi előadásra érvényes, amelyeket az egész évadban tetszőleges időpontban megtekinthet a néző. Pap István erdon.ro 2016. szeptember 27.Az Aradi Magyar Napok megnyitója, könyvbemutatóKettős rendezvény az evangélikus-lutheránus templomban Vasárnap az Aradi evangélikus-lutheránus templomban 17 órakor kezdődött istentisztelettel, hivatalosan is elindult az Aradi Magyar Napok idei rendezvénysorozata. Ehhez igazodva, nt. Jakab István helybeli lelkipásztor köszöntötte a mintegy 80, különböző vallású hívet, név szerint megemlítve Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, aki Fekete Károly művelődési alelnök társaságában vett részt a szertartáson. Ünnepi igehirdetésében nt. Jakab István lelkipásztor Józsoé könyvének V. fejezete, 13. és 15. verseiből kiindulva – miszerint az Úr seregének a vezére, Józsoét felszólította: oldd le sarudat a lábadról, mert szent hely az, ahol állsz! –, mélyreható elemzést tartott a magyar nyelv szépségeiről, egyedülálló szinonimáiról, majd a Hunor és Magor legendájával kezdve, mintegy negyvenperces előadást tartott a magyar történelemről. Előadásának végkövetkeztetése: az isteni szeretet kiáradása közöttünk, töltse el a magyarok lelkét is az egymás iránti szeretettel, az összetartozás nemes érzésével! A kor legjobb tradíciója szerint készült Az igehirdetés után következett könyvbemutatóra felkért Ujj János történelemtanár, helytörténész nem véletlenül bocsátotta előre: ennyi történelem után meg sem mer szólalni, majd kifejtette: mi, a Kárpát-medence délkeleti részén élő magyarok furcsa helyzetben vagyunk, hiszen ha valaki megkér, hogy mutassunk olyan régi egyházi épületeket, amelyek az ezeréves kereszténységünket bizonyítják, nem tudunk ilyeneket felmutatni. Miközben Nyugat-Európában állnak a gyönyörű középkori gótikus épületek, mint a párizsi Notre Dame vagy a kölni dóm, nálunk a XVIII. század előttről szinte semmi nem mAradt, csupán olyan romok, mint a glogováci romtemplom vagy a hasonló világosi rom. A török fennhatóság után elérkezünk a XVIII. század elejére, amikor már gyakorolni szabad a keresztény vallást. A török uralom másfél évszázada alatt ugyanis a történészek szerint, nálunk nem volt keresztényüldözés, csakhogy eltüntették a templomainkat, velük együtt a papságot is, ami felért a keresztényüldözéssel. Csupán a Bánságban 41 templom veszett oda. Az 1699-ben megkötött Karlócai Béke alkalmával készített kimutatás szerint, az egész Arad Vármegyében egyetlen, a máriAradnai kistemplom állott, az is siralmas állapotban. Tehát a XVIII. századtól az egyházra és a papságra hárult az előző 150 év alatt elpusztult egyházi javak újjáépítésének a feladata. A Vörös-templom egyike az újraépített templomainknak. Ujj János elmondta, ha fel kéne sorolni az újraépítéseket, kezdhetné az 1699–1702. között újraépített szerb ortodox templommal, majd folytathatná a két katolikus, illetve a XIX. század közepén a belvárosi református templommal. Vagyis minden magyar felekezetnek volt újraépült temploma, kivéve az evangélikus felekezetet. Róluk viszont tudni kell, hogy amikor a megyében a legtöbben voltak, 13 500 lelket számláltak, de a felét annak is a nagylaki szlovákok adták. A magyar evangélikusok Aradon, illetve a megyében oszlottak meg. Ez a gyönyörű templom viszont maga a csoda, mégpedig azért, mert egy 2000 fős gyülekezet képes volt felépíteni, 1906-ban fejezték be. Nála 2 évvel előbb épült fel a belvárosi minorita templom, csakhogy ahhoz 26 000 hívő tartozott. Az evangélikus-lutheránus templomnak a Szántay Lajos tervei alapján történt felépüléséről Brittich Erzsébet olvasott fel egy részletet Az Aradi evangélikus-lutheránus (Vörös) templom című kötetéből, amelyben sok, helyi érdekességre vonatkozó lábjegyzet található. Egyikben éppen Szántay Lajos életéről ír, aki 1872. február 20-án Aradon született, Zürichben végezte el a műépítészeti egyetemet, majd Aradon nyitott tervezőirodát. Aradon és környékén 77 kivitelezett tervet hajtott végre, de 16 munkája tervben mAradt. Ezenkívül kitűnően hegedült, a Filharmóniai Egyesület, illetve a Zenede elnöke volt. 1919 után a Magyar Párt országos alelnökévé választották, a szocializmus éveiben nagyon ínséges időket élt meg, 1961. március 8-án halt meg Aradon. Az elhangzottakhoz Ujj János helytörténész még hozzáfűzte: amit a templomban látnak, mindaz a kor legjobb tradíciója szerint készült, Frick József építésvezető irányításával, aki a belvárosi római katolikus templom építkezéseit is vezette. Egy olyan sváb ember volt, akit Tabakovicz Emil, de Szántay Lajos is szívesen alkalmazott terveinek a kivitelezésére. A harangok Hőnig Frigyesnek a harangöntő műhelyében készültek. Wegenstein Tibor, a környék legjobb orgonaépítője készítette az elektro-pneumatikus, két manuálos orgonát. A vitráliák a Budapesti Palka Józsefnek a munkáját dicsérik. Mondandójához hozzáfűzött egy vallomást: másfél évtizeddel ezelőtt, egy egyházi vezetőt azzal a javaslattal keresett fel, hogy meg kellene írni Arad templomainak a történetét. Azt a választ kapta, hogy felekezetenként kellene megírni, majd maga utána néz, de máig sem kapott semmiféle választ. Ez idő alatt Nagyváradon Fodor József általános helynök megírta a Szent László-templom, míg Temesváron Szekernyés János a Szent György-székesegyháznak a történetét. A régiónkban a Brittich Erzsébet munkája a harmadik ilyen jellegű mű. Adja Isten, hogy az elkövetkező időszakban kerüljön vállalkozó az Aradi templomok történetének a megírására. Az elhangzottakhoz Brittich Erzsébet hozzáfűzte: a mostani munka felújítása annak, amit 10 évvel ezelőtt készített a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolájának a Rajz-és Művészet Tanszékére. 2006-ban, részletekben már megjelent a Kisharang egyházi kiadványban. Miután felolvasott egy részletet a vitráliák jóvoltából, a templomban kialakuló csodás fényvilágról, a szerző dedikálta a könyvét. Nagy kár, hogy a kettős rendezvényt olyan fájdalmasan kevesen tisztelték meg a jelenlétükkel. Ujj János Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 20.A Tóth Árpád Kör első idei rendezvényeA Tóth Árpád Irodalmi Kör január 17-én, kedden délután tartotta a 2017-es esztendő első munkaülését. Czernák Ferenc többszörösen díjazott szavaló Vörösmarty Mihály Szózatával köszöntötte az egybegyűlteket, majd Regéczy Éva olvasta fel Egy régi karácsony c. karcolatát. Az est második részében a kör tagjai Juhász Gyulára emlékeztek halálának 80. évfordulója alkalmából. Az Ágyai Általános Iskola felső tagozatos diákjai a költő tájköltészetéből adtak elő egy csokorra valót. Módi Mátyás, Erdős Ákos, Șuteu Ingrid, Hotăran Bernadett, Patkány Alex, Törőcsik Eugénia és Derzsi Attila tanulókat Erdős Márta irodalomtanár készítette fel lelkesen és őszinte szeretettel. Miután elhangzott a költő Milyen volt… c. gyöngyszeme Hevesi József egyházi közíró előadásában, dr. Brauch Magda felolvasta Milyen volt szőkesége c. magvas kisesszéjét. A figyelemre méltó tanulmány a költeményt elemezte a legapróbb részletekre kiterjedő pontossággal. Pár szóban jellemezte Juhász Anna-verseit, majd az 1912. január 14-én közölt lírai alkotását (melynek eredeti címe Örökség volt) mutatta be magas szinten, tudományos módon. Befejezésképpen a kör egyik alapító tagjára, Bokor Ellára emlékezett halálának 5. évfordulója alkalmából. A költőnő több versét Katona Ágnes, Kolumbán Zsolt, Brittich Erzsébet, Hevesi József és Kiss Anna adták elő igazi tisztelettel, egyben felelevenítették Bokor Ellához fűződő legszebb emlékeiket. Meglepetésként Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő ismertette Korhelyleves című prózai írását. Szeretetvendégség és jó hangulatú baráti beszélgetés zárta a délutánt. Regéczy Szabina Perle Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 28.Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönökA Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt. Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része. Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon. Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő. Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a https://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is. Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják. Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek. Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni. Tibori Szabó Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 1.A kényszermunkatáborok világának és a szocialista korszak bűneinek emlékezete Délkelet-MagyarországonA Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadást tartanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nem csak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére. A nagysikerű rendezvénysorozat nyolcadik előadását 2016. december 8-án Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa tartotta, amelynek lapunkban rövid összefoglalóját közöljük. A szovjet megszálló Vörös Hadsereg alakulatai a trianoni Magyarország határát 1944 szeptemberében, annak délkeleti részén (valahol Battonya, Csanádpalota, vagy Elek térségében) érték el. Az első megszállt nagyobb városok: Szeged, Hódmezővásárhely és Makó. A megszállók nyomban megkezdték a régióban kiépíteni a kommunista rendszert, s igyekeztek megbízható embereiket pozicionálni a közigazgatásban, a rendvédelmi szervekben és a gazdasági életben. Délkelet-Magyarországon már 1944 decemberében – miközben a nyugati országrész még német megszállás és a nyilas Szálasi Ferenc uralma alatt állt – megindult a helybéli civil lakosságnak a szovjet kényszermunkatáborokba való elhurcolása. Az első transzportok etnikai alapokon álltak össze, ugyanis a németeket a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazásával egyetemesen felelőssé tették a németországi náci diktatúra alatt elkövetett – és elsősorban a második világháború idején megtapasztalt – bűnökért. Így elrendelték a dél-alföldi németek egy részének szovjet kényszermunkatáborokba deportálását. Sajnos, a történeti kútfők és levéltári források alapján nem adhatunk pontos választ arra a kérdésre, hányan kerültek a délkelet-magyarországi térségből a Gulágra, hiszen az erre vonatkozó korabeli dokumentumok nem egyértelműek, illetve egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Az biztosnak látszik, hogy csak az ott élő németek közül mintegy kétezret hurcoltak el a szovjet munkatáborok valamelyikébe 1944–1945 fordulóján. S hogy mennyire etnikai alapú – s elsősorban kifejezetten a helyi németség ellen irányuló – volt a deportálássorozat, arra jó példa Kern József esete. Kern József a Magyar Kommunista Párt titkára volt a Csanád vármegyei Elek településen. Joggal számíthatott (volna) tehát a szovjet csapatok szimpátiájára és bizalmára. Ezzel szemben őt is a Gulágra deportálták – csaknem ezer, a községben élő némettel együtt. Igaz, a helyi szovjet parancsnok, miután megtudta, hogy kommunista vezető, felajánlotta neki a mentesítést, amit azonban Kern József – becsületére legyen mondva – nem fogadott el. Minderről így számolt be az eleki főszolgabíró a makói székhelyű Csanád megye főispánjának: „Kern József Kommunista Párt vezetőjét és hozzátartozóit az őrnagy az igénybevétel alól mentesítette volna, de nevezett ezt a mentesítést elvi okokból nem fogadta el.” Nem volt más a helyzet a szomszédos Almáskamaráson sem, ahonnan 1945 elején több mint háromszáz németet vittek a Szovjetunióba málenkij robotra. Schreirer József, a Szociáldemokrata Párt helyi vezetője 1945 júliusában arról tájékoztatta a vármegyei nemzeti bizottságot, hogy „a sváb származásúak összeszedése alkalmával az oroszok kimondottan baloldali, de sváb származású egyéneket elvittek, és a községben még mindig vannak Volksbund-tagok. Kéri a nemzeti bizottságot, intézkedjék oly irányban, hogy az elhurcolt baloldali érzelmű polgárok a községben lévő bundtagokkal felcseréltessenek.” A megyei nemzeti bizottság utasította a helyi nemzeti bizottságot, állítsa össze azok listáját, akik „németbaráti felfogásuk ellenére még mindig a községben vannak”, azzal a céllal, hogy a külügyminisztériumnak elküldhessék. Hogy végül megtörtént-e ez az összeírás, illetve annak nyomán a „csere”, arra levéltári forrásaink nem adnak választ. A szovjet megszállás, a málenkij robot, a kommunista diktatúra kiépítése, valamint a szocialista korszak bűneinek világát mutatja be a Csongrád megyei Hódmezővásárhely jelenkortörténeti múzeuma, az Emlékpont. A több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006 júliusában megnyílt hódmezővásárhelyi Emlékpont a vidéki Magyarország egyetlen olyan közgyűjteménye és intézménye, amely kifejezetten egy régió – Hódmezővásárhely és környéke – példáján keresztül mutatja be hazánk történetének 1945 és 1990 közötti időszakát. A múltat ki kell beszélni – gondolták a múzeum megálmodói, valamint Lázár János miniszter, akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere és a város képviselőtestülete –, hiszen ha nem tisztázottak a tegnapelőtt kényes, fájdalmas kérdései, akkor a következő nemzedékek is még a nagyszülők idejéből származó sérelmekkel bajlódnak majd. Ezen gondolatokból kiindulva jött létre a Magyarországon, de egész Közép- és Kelet-Európában is egyedülálló Emlékpont, amely Magyarország, azon belül pedig Hódmezővásárhely történetének a kommunista diktatúra alatti évtizedeit dolgozza fel. Az Emlékpont Fél évszázad Vásárhelyen című állandó kiállítása budapesti és helyi szakemberek közös és hosszú ideig tartó előkészítő, anyaggyűjtő, forrásfeltáró és összegző munkálkodásának az eredménye. A modern, az alkotók szándékai szerint minden huszonegyedik századi látogatói igényt kielégítő kiállítás elsősorban a kor hangulatára és jellegzetességeire helyezi a hangsúlyt, s ennek a koncepciónak a szolgálatában kerültek elrendezésre a tárlaton látható fényképek, filmfelvételek, tárgyak s a jól megválasztott korabeli forrásszöveg-részletek. Az állandó kiállításon bemutatott események alátámasztására számos, az államszocialista korszak áldozataival, átélőivel, tanúival készített – és teljes terjedelmében a közgyűjtemény archívumában őrzött – interjúrészletet láthatnak a látogatók a kiállítótérben elhelyezett terminálokon. Az Emlékpont állandó tárlatán külön egységben mutatják be a második világháború áldozatainak, a hitük és vallásuk miatt a kommunista rendszerben meghurcoltaknak, a termőföldek államosítása, illetve a szövetkezetesítés során egzisztenciájukat vesztett tömegek sorsát. Mindezek mellett megfelelő súllyal szerepel a kiállításon a korszak elnyomó gépezetének – és annak fenntartóinak – tevékenysége, valamint a helyi kommunistaellenes gazdamozgalom, a Fehér Gárda – amelynek két vezetőjét halálra ítélték és kivégezték, mintegy ötven tagját pedig súlyos büntetésekkel sújtották az 1950-es évek elején – története. Külön teremben tekinthető meg a szovjet esztétikai elvek alkalmazásával a magyar művészetre erőltetett szocialista realizmus irányzatának néhány jellegzetes és ikonikusnak tekinthető alkotása, de a szocializmus kori Vásárhely három szimbolikus köztéri alkotása (a Lenin-szobor, a szovjet katona – „Iván” – és a tanácsköztársasági emlékmű) is helyet kapott az Emlékpontban. Az ipari termelés hódmezővásárhelyi jellegzetességei – például mérlegek, textilipari termékek, porcelántárgyak – éppúgy láthatóak, mint a rendszerváltás kora újító, piacgazdasági személetének és a magyar kreativitásnak sajátos elegyét mutató, a városban gyártott kisautótípus, a Puli egy darabja. Az Emlékpontba lépve a szovjet és a magyar állampárti vezetők portréi fogadják a látogatót. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a magyar történelem 1945 utáni eseményeit és folyamatait – Kun Miklós történészprofesszor terminusát használva – mint „Kreml árnyékában” történt jelenségeket érdemes vizsgálni. Vagyis minden fontos magyar belpolitikai, gazdasági és diplomáciai döntést lényegében Moszkvában hoztak meg a szovjet vezetők, s a korabeli magyar politikusok csak végrehajtották azt. Az Emlékpontnak technikailag jól fölszerelt, mintegy száz fő befogadására alkalmas konferenciaterme van, ahol rendszeresen tartanak szakmai rendezvényeket (konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, könyvbemutatókat) és ismeretterjesztő programokat (rendhagyó tanórákat, ismeretbővítő előadásokat). Az intézmény szakmai együttműködést tart fenn a Hódmezővásárhelyen önálló kart működtető Szegedi Tudományegyetemmel, az orosházi képzési központtal is rendelkező Kodolányi János Főiskolával, valamint a Magyarország kormánya által fenntartott VERITAS Történetkutató Intézettel. A hódmezővásárhelyi Emlékpont a huszadik századi közép-európai és magyar történelem egyik legsötétebb, leginkább traumatikus korszakát mutatja be. Kiállításaival a kommunista rendszer áldozatairól emlékezik meg, s a helyi közösségi élményeken és emlékeken keresztül kíván a modern magyar történeti emlékezetkultúra sajátos hangulatú színtere lenni. MIKLÓS PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 9.Az RMDSZ javaslatai a nagyváradi városvezetésnekHarminchárom tételből álló javaslatcsomagot nyújtott be Nagyvárad városvezetésének a városi helyi tanács RMDSZ-frakciója, mely többek között Szent László szobor elkészítését is javasolja. Huszár István, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke és ifj. Ritli László, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, melyen ismertették azokat a projekteket, amelyeket a szövetség megítélése szerint a váradi önkormányzat idei évi költségvetéséből támogatni kellene. A politikusok hangsúlyozták, hogy az RMDSZ által összeállított lista nem csak a magyar közösséget, hanem a város teljes lakosságát érintő projekteket is magában foglal. Mint ifj. Ritli László elmondta, számos helyről és számos módon kaptak jelzéseket polgároktól, szervezetektől, és a kapott ötletekből egy prioritási listát állítottak össze. A tervek megvalósítása az RMDSZ számításai szerint mintegy 46,5 millió lejbe kerülne. Ritli László hozzátette, hogy a tavaly a város beruházási költségvetése mintegy 115-120 millió lej volt, ami azonban nem foglalta magában a nemzetközi finanszírozású beruházásokat, ugyanakkor az RMDSZ javaslatcsomagja sem csak beruházásokat foglal magában, hiszen például az egyházak támogatására 500 ezer lejt irányozna elő. Az összesen harminchárom tételből álló javaslatcsomagot tegnap nyújtotta be a városvezetéshez a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciója. Ritli László hozzátette: igyekeztek úgy kidolgozni a javaslatokat, hogy azok illeszkedjenek a városvezetés elképzeléseibe. Többek között ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ tervezetében szerepel a gyorsforgalmi út befejezésére vonatkozó, 2,7 millió lejes költségvetési tétel és a Bémer (Ferdinand) tér felújításáról szóló javaslat, mely utóbbira az idén kilencmillió lejt kellene elkülöníteni az RMDSZ szerint. A csomagban vannak olyan beruházások is, amelyeknek elvégzését nem lehet már halogatni. Ebben a vonatkozásban Huszár István kiemelte az egykori Szabadság mozi felújításának a fontosságát, hiszen az az épület olyan rossz állapotban van, hogy félő, egyes részei összeomlanak. Ugyanilyen sürgős lenne a Szacsvay iskola főépületének a felújítása is, ugyanakkor a főépület belső udvarán lévő épületre egy emeletet kellene ráépíteni, hogy legyen végre a sulinak sportterme és díszterme. Noha nem számít sürgősnek, de a Szacsvayt érinti az iskolához tartozó biharpüspöki Juhász Gyula iskolában a műfüves sportpálya megépítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslat. Huszár István szintén sürgősen megoldandó ügynek nevezte a nagyállomás mögötti városrész rehabilitációját, hiszen elfogadhatatlan az, hogy egy-egy nagyobb esőzés után az ott lakók gumicsizmában kell járjanak az utcán. Szintén költségvetési tételt kellene kiadni a meddő iszaptározó és a volt timföldgyár területének környezetvédelmi rehabilitációjára. Huszár István megjegyezte: tisztában van azzal, hogy ott magántulajdonok vannak, de a városvezetésnek mihamarabb le kell ülni tárgyalni a tulajdonosokkal erről a kérdésről. Az idén már el is lehetne készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, amire 450 ezer lejet kellene elkülöníteni. Mire költsön a város Kiemelten fontos lenne egy tanmedence építése az akvapark és az Alexandrescu elnevezésű városi uszoda közelében. Fontos lenne továbbá, ha a város támogatná az olyan jelentős kulturális eseményeket, mint a Festum Varadinum, vagy a Szent László Napok, előbbire 100 ezer, utóbbira 40 ezer lejnyi támogatást kér az RMDSZ a városvezetéstől, de a Mandala nyári színházi fesztivál és a virágkarnevál megszervezésében is anyagi támogatást kérnek, mint ahogy a váradi színházak által rendezett eseményekre is 100 ezer lejnyit költségvetési tételre tett javaslatot a szövetség. Ifj. Ritli Lászó nagyon fontosnak nevezte azt, hogy az idén ismét beindítsák a 2012-ben elkezdett, de akkor meg is rekedt orvosi szűrőprogramot előkészítő osztályos és ötödik osztályos diákok számára, ami ingyenes szem-, és fogvizsgálatot, ortopédiai vizsgálatot, valamint egy általános egészségfelmérő vizsgálatot foglalna magában. Erre a célra 400 ezer lej elkülönítését javasolja az RMDSZ. Külön kategóriát képeznek a javaslatcsomagban a különböző emlékhelyek rehabilitációjára, illetve új emlékhelyek létrehozására vonatkozó javaslatok. Huszár István elmondta, hogy fel kellene újítani a Szacsvay Imre szobor körüli térséget, amelyre egyébként 2016-ban elő is irányoztak költséget, csak éppen a munkát nem végezték el. Emlékhely kialakítását javasolja a szövetség a nagyváradi szőnyegbombázásban elhunytak, továbbá az egykori szőllősi temetőben eltemetettek emlékére, mely beruházásokra összesen 450 ezer lejt kellene előirányozni a költségvetésben. Az RMDSZ szerint a Rimanóczy családnak és Kabos Endrének, Nagyvárad egyetlen olimpiai bajnokának is szobrot kellene állítani a városban az idén, ezekre a tervekre külön-külön 400 ezer lejes költségvetési tételt ajánl a szövetség a városvezetésnek. Szent László szobor Szent László lovas szobrának elkészítését és köztérre állítását is kéri az RMDSZ, mely 900 ezer lejből gondolja megvalósíthatónak ezt az elképzelést, a szobor lehetséges helyszínéül pedig a Szent László teret vagy a nagyváradi vár belső udvarát jelölte meg. Az általános javaslatok között szerepel, de a történelmi múlt ápolását szolgálná a belváros történelmi utcaneveinek kihelyezése úgy mint ahogy történt az Medgyesen, Segesváron és Nagyszebenben. Ezt az elképzelést 200 ezer lejből lehetne megvalósítani. Pap István erdon.ro 2017. február 18.Tessitori Nóra a képzőművészetbenTessitori Nóra hangját – aki az elszálló szó, a szavalás művészetének legnagyobb erdélyi művelője volt a húszas-harmincas években – nem őrzi sem lemez, sem magnószalag. Az első világháborút követő két évtizedben – amelyeket ő maga visszaemlékezéseiben „termékeny művészi időszakának” nevez – nem is igen álmodhatott erről vers-előadóművész. Amikor a gépi kultúra még nem tette „halhatatlanná az emberi hangot”, amikor még nem kezdték gyűjteni a diszkotékák „aranylapjait”, a toll, az ecset és a véső művészei örökítették meg szonettekben, ódai szárnyalású méltatásokban, festményeken, metszeten és szoborban Tessitori Nóra szavalóművészetének az emberi lélekben vert hullámait, megjelenésének olaszos varázsát, Ghirlandaio festményeit idéző alakját. Kötetnyi terjedelmet kívánna, ha idézni akarnánk Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Molter Károly, Szentimrei Jenő vagy Áprily Lajos írásait – hogy csak néhányat említsünk nagy és hálás kortársai közül – Tessitori Nóráról. Molter Károly péládul egyik szavalóestje bevezető előadásában a következőket mondta: „Tessitori Nóra nem szavalt, csak nagy és szép versek igazát hozta felszínre. Csak a művészet hatalmát éreztette az eluralkodó gyengeség idején, csak ritmust beszélt a dallamtalanságban… több is talán ez a művésznő a szép tolmácsánál, mert búvára ő a rejtett kincseknek, a küszöb alatt maradt költői sejtelmek felkutatója ő, az alkotás félálmának lázbeszélője, akire hallgatni kísérteties öröm, a lélek titkának meglesése, áhítat és jólesés, kielégülés és boldogság... akik hallgatói voltunk többször már, sietve sietünk újra hatása alá”. De a képzőművészek közül sem ihletett kisebbeket. Hadd mutassunk be néhány alkotást azok közül, amelyeket alkotóik a művésznőnek ajándékoztak, és ma is birtokában vannak mint legféltettebb, legszeretettebb emlékei. A húszas években Nagy István is készített róla színes krétarajzot Kolozsváron, a Békásban. A zöldben örökítette meg a nedvzöld görögös ruhában ülő Tessitori Nórát (a képet tudomása szerint ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik). A nagybányai festőiskola sok művésze rajzolt plakátot szavalóestjeihez, Mikola András, Boldizsár István és mások is, de a régi plakátok közül csak egyet őriz otthonában. Ezt Dóczyné Berde Amál tervezte, aki a segesvári Petőfi centenáriumi ünnepségeken a szabadtéri pódiumon szavaló Tessitori Nóra alakját örökítette meg. Talán éppen ez a szereplése és a zilahi Ady-ünnepségek jelentették pályafutása csúcsát. Több ízben szavalt Nagybányán is. 1925-ben a Ferenczy család vendége volt, akik közül Noémi többször lerajzolta, Valér a Tessitori Nóra feliratú rézkarcot készítette, Béni pedig egy terrakotta szoborportrét. E két utóbbit a művésznőnek ajándékozták. De a legszebb ajándékot mégis Thorma Jánostól, a nagybányai festőiskola mesterétől kapta 1921-es szavalóestélyén. A kolozsvári Újság 1921. november 27-én így számol be erről: „... Tessitori Nóra nagybányai estélye előtt, amikor a művésznő ki akart lépni a pódiumra, a Mester (Thorma János) egy krisztusi pillanatában, egy szűkebb körű környezetben és nem a teremben hullámzó tömeg előtt – mert feltűnéstől irtózó lelke így találta szebbnek és egyszerűbbnek – meghatott hangon és nagy, nemes egyszerűséggel így üdvözölte: »Asszonyom, engedje meg, hogy magának, mint verselőadó művésznőnek, aki a magyar költészetnek s ezáltal a magyar művészetnek annyi szolgálatot tett, az erdélyi írók és költők nevében, akiket maga interpretál és akiknek a kultúráját terjeszti: a magáról festett portrét ajándékul és fáradozásának jutalmául felajánljam!«.” M. I. (Új Élet, 1969/7.) [Marosi Ildikó] Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 10.Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseitAz ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében. Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált. A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul. A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola). Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre. A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő. Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. április 29.A Magyar Költészet Napja, húsvét méltatása LippánSzerdán 17 órától a lippai Hildegardis Ház tárgyaló termében tartotta e havi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az irodalmi ülést a szép számú helybeli érdeklődő mellett a gyoroki József Attila Irodalmi kör két tagjai, Tusa Erzsébet és Simó Klára is megtisztelték a jelenlétükkel. Az egybegyűlteket Czernák Ferenc köszöntötte, aki a Magyar Költészet Napja, illetve a húsvét jelentőségét méltatta. A továbbiakban a jelen lévők József Attila, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula húsvéttal kapcsolatos verseinek adtak hangot, de locsoló versikéket, húsvéti mondókákat is felolvastak. Czernák Ferenc elszavalta József Attila: A Dunánál című költeményét, ugyanakkor Márai Sándorról is megemlékezett, a Halotti beszéd című költeményének az elszavalásával. A felolvasásban közreműködött Barabás József, Détári Katalin, Igna Ilona, Gurmai András, Tóth Emil, Tusa Erzsébet, Veres Ildikó és Wonerth Loránd, aki egyben a rendezvény kiváló házigazdájának is bizonyult. A szerdai találkozó agapéval, kellemes, baráti beszélgetéssel zárult. Az Olvasókör a legközelebbi ülését Nagyszalontán tervezi az ottani Arany János Irodalmi Körrel közösen. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 3.Szakály Sándor: A Párizs környéki békeszerződésekTrianon. Egy szó, amelyben szinte benne foglaltatik az egész XX. századi magyar történelem, pontosabban annak az 1920. június 4-ét követő, napjainkig terjedő időszaka. A központi hatalmak I. világháborús vereségét követően a győztesek, az antanthatalmak felülírták korábban hangoztatott, de 1918-ra már „teljesen elfeledett” békeelveiket. Igazi győztesként viselkedtek. A vae victis ókori elvét tartották követendőnek. Nem figyeltek sem a korábbi ígéreteikre, sem a legyőzöttek helyzetére. Új világot alakítottak ki a Párizs környéki békeszerződésekkel – amelyek sokkal inkább a győztesek által megfogalmazott diktátumok voltak, mint a vesztesek szempontjait is figyelembe vevő szerződések. Az akkor nagy háborúnak – később I. világháborúnak – nevezett, csaknem öt esztendeig tartó harcok vesztesei nemcsak egyszerűen legyőzettek, hanem meg is aláztattak a győztesek által. Nemzeti önbecsülésüket is sárba taposták, és a győztesek diadalittas elégedettséggel osztották az igazságot és a legyőzött országok területét az arra érdemesnek vélteknek. A háborút a vesztesek oldalán befejező Magyar Királyság mint az Osztrák–Magyar Monarchia társországa a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Elveszítette területének több mint kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának egyharmadát, és a békediktátum katonai előírásai segítségével örökre a legyőzött helyzetét írták elő számára. E helyzet akkor sem politikai, sem katonai erővel nem tűnt megváltoztathatónak. A győztesek gyakorlatilag már 1919 tavaszára döntöttek Magyarország sorsáról. Európai kis országgá fog változni a valamikori európai nagyhatalom, amelynek létezése sokak számára megcsonkított formájában is szinte elfogadhatatlan volt. A háború folyamán a Magyar Királyság területéből ígértek sok tízezer négyzetkilométert a Román Királyságnak, a Szerb Királyságnak, illetve a létrehozni szándékozott cseh-szlovák államnak, és ezeket az ígéreteket a győztesek be is tartották. S hogy ezeknek a betartott ígéreteknek a következménye egy soknemzetiségű ország feldarabolása lett, és így egy soknemzetiségű ország helyett számos soknemzetiségű állam jött létre, s ez nem megoldotta, de tetézte a korábbi problémákat, már senkit nem érdekelt. Mert mivel is gondolták elejét venni a jövő háborújának a győztesek? Többek között azzal, hogy a soknemzetiségű állam(ok) helyét a nemzetállamok foglalják el Európa térképén – mert a világháború azért a területi kiterjedését tekintve inkább csak európai volt –, amelyek nem akarnak és nem is fognak nemzettársaik sérelmei miatt fegyvert fogni. A feltételezés természetesen csak álom maradt. A békekötések igazi értelmét, a tartós békét a Párizs környéki békerendszer nem hozta, nem hozhatta el. Az egykori sérelmeket újabb, másfajta sérelmek váltották fel, és alapozták meg egy alig két évtizeddel később kirobbant háború lehetőségét. Magyarország annak a háborúnak – a II. világháborúnak – is résztvevője és vesztese lett. De vajon miért vált a háború résztvevőjévé? Azért, mert nem tudta elfogadni és elviselni a trianoni igazságtalanságot. Trianon ugyanis nem a régi sebeket gyógyította be, hanem újakat ejtett egy nemzet egész testén. S ezek a sebek a magyarság egészét érintették. Nem csoda és nem véletlen tehát, hogy társadalmi állásra, politikai szimpátiára és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül utasította el a trianoni békediktátumot az egész magyar társadalom. Konzervatívok és liberálisok, keresztyének és zsidók, szegények és gazdagok fogadták el a korszak általánossá vált jelszavát: Nem, nem, soha! Azaz nem, nem és soha nem fogadja el a magyarság a trianoni megaláztatást, az ország addig nem látott megcsonkítását, több mint hárommillió magyar kisebbségi sorsba taszítását. Horthy Miklós és Chorin Ferenc, Bethlen István és Peyer Károly, Juhász Gyula és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, József Attila és még sokan mások remélték a trianoni igazságtalanságok megváltoztatását. Az igazságtalanságok és egészében Trianon elutasítása jelentette a nemzeti minimumot, a közös nevezőt a magyarság számára. Aki ezzel a nemzeti minimummal szembefordult (volna), kiírta (volna) magát a nemzetből. Trianon, ez a Párizs melletti Versailles-ban található kastély (abból is a nagyobb, a Nagy Trianon-palota) kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar történelembe, a magyar szívekbe. Több mint kilenc és fél évtizeddel a magyarság számára tragikus következményekkel járó szerződés aláírása után is emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy a magyarság ezen XX. századi tragédiája napjainkig hat. Az egykoron elcsatolt területeken az elmúlt néhány évtizedben rohamosan csökkent a magyarság lélekszáma, a beolvadás végleges megsemmisüléssel fenyeget, a magyar múlt emlékei eltűnnek, és számosan írnak olyan új történelmet, amelyből bennünket kiírnak. Ha többért nem is, de legalább ezért emlékeznünk és emlékeztetnünk kell magunkat és másokat is a múltunkra. Arra a múltra, amely a miénk (is) volt, és amelynek hiteles bemutatása, megtartása a jövőnk záloga is lehet, mert múlt nélkül nem létezik sem jelen, sem jövő. Nekünk, magyaroknak pedig a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is fontos és meghatározó. Ne vegye el tőlünk azt sem Trianon, sem a felejtés, sem más. S mivel lehet azt megtartani? Talán Juhász Gyula fejezte ki legszebben mindezt Trianon című versében, amikor ezt írta: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá, / Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény.” Tegyük most mi is ezt, valamennyien magyarok! Éljünk bár a világ bármely pontján, legyünk bár más hiten lévők, a politikáról és a világról másként gondolkodók, de magyar múltunk e szomorú emlékezetű történésének napján – amely mára a nemzeti összetartozás napjává nemesedett – ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarságunk kötelez bennünket: szétszakíttatásunkban is kifejezni a remélt együvé tartozást. (Magyar Idők) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 30.Önkormányzati összefogással kap új székhelyet a nagyváradi Szacsvay-iskolaHúsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja. A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató. Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést, a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella. Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató. Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek. A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2017. július 1.Önkormányzati összefogással kap új székhelyet a nagyváradi Szacsvay-iskolaHúsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja. A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató. Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést, a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella. Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató. Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek. A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 25.Színes forgatag a Hunyad megyei Magyar Napok nyitórendezvényénÉgni kell annak, aki gyújtani akar! Szombaton Déva főterén került sor a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos nyitórendezvényére. Az idei mottóként szolgáló Válassz! felkérés már a kora délutánra időzített gulyáskóstolásban is megállta a helyét. A reggel még kitartóan szemerkélő eső ellenére hét csapat állt neki gulyást főzni, mindenki a saját receptje szerint aprította a jókora üstökbe a húst, csülköt, zöldséget, pityókát, fűszereket, s a magyaros ízt biztosító aranyló pirospaprikát, melyet mindannyian a tompai Dalos Pacsirtáktól kaptak ajándékba. Elsőként a Csernakeresztúri Falusi Turizmus főzőcsapata készült el a gulyással, de hamarosan felszolgálásra készen állt az RMDSZ nőszervezete, a dévai református egyházközség, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, a Corvin Riders, a málnásiak, valamint a Lengyel család főztje is. Félóra sem telt bele, az 50-70 literes üstöket fenékig ürítették az arra járók. Színes kulturális műsor Közben a színpadon is elkezdődtek az előadások. Kocsis Attila-Levente, fő szervezőként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda galgamenti, hajdúbihari, küküllőmenti, vajdasági népdalokkal nyitotta meg az előadások sorát. A zeneszerető pedagógusok, szülők, diákok által alapított Tompai Dalos Pacsirták együttes Petőfi, Juhász Gyula, Wass Albert, Weöres Sándor, Ady, Radnóti, József Attila és Bereményi Géza megzenésített verseit hozták el Dévára. – A dévai kapcsolatunk Soór László kollegánk által alakult és a tompai Kékszivárvány egyesület pályázta meg az itteni fellépésünkhöz szükséges támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük ezt a vidéket, és itt is tolmácsolhatjuk a magyar költészet gyöngyszemeit – fogalmazott az előadást követően Vörös Mária, az együttes vezetője. A megzenésített verseket néptánc követte a főtéri színpadon. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai táncokat adott elő, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta együttese pedig rábaközi, moldvai, szatmári és széki zenére ropta a táncot. – Köszönettel tartozunk Tompos Krisztina Petőfi ösztöndíjasnak, aki a múlt tanévi dévai szolgálatát követően még visszatért hozzánk és segített összeállítani az előadás anyagát – mondták a Margaréta ifjú táncosai, akik a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub énekkarának adták át a színpadot. Utóbbiak, Lengyel Izabella karvezető irányításával szólaltattak meg katona-, szerelmi és lakodalmas dalokat, Zsók Béla gyűjtéséből. Középkori muzsika is felcsendült szombaton Déva főterén, a Dél-Erdélyért Kulturális társaság Renaissance Táncegyüttesének apraja-nagyja járta a középkorban Európa-szerte népszerű kontratáncokat. Majd a magyar történelem került előtérbe. A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai Mihály Emese történelem-földrajz szakos tanár rendezésében adták el a Székelysors című drámajátékot, melyben a 650 éves Málnás település monográfiája és a magyar történelem kiemelkedőbb eseményei villantak fel, Kányádi-, Petőfi-versek, népdalok, valamint ismert magyar együttesek dalai révén. A színes kulturális felhozatal közben a gasztronómia sem szorult háttérbe. A rövid idő alatt elkapkodott gulyás után székelyföldiek által sütött kürtőskalács és a Guiness Rekorder csapat több ezer palacsintája kínálkozott desszertként. – Negyedszer jöttünk el a Hunyad Megyei Magyar Napokra, 15 tagú csapattal Pusztaszerről, Zsombóról, Csanádpalotáról, Kevernesről és Békéscsabáról. Magunkkal hoztuk a teljes palacsintasütő felszerelést, mellyel már rekordot is döntöttünk, egy alkalommal 48 ezer palacsintát sütöttünk meg. Itt 50 kg liszt szolgált alapanyagul, becsléseink szerint 2300 palacsinta sült – számolt be a Gyuris Zsolt zsombói polgármester által vezetett csapat egyik lelkes tagja. 500 ige – 500 sütemény A nap folyamán más desszert is előkerült a forgatagban. A dévai református egyházközség, a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 500 ige – 500 sütemény jelszóval osztotta a gyülekezeti tagok által sütött aprósüteményt egy-egy bátorító bibliai idézet kíséretében. A süteményosztásból a vallásórás gyerekek is kivették részüket, az egyházközség standjánál pedig a lelkészcsalád mellett tevékenykedtek az IKE-sek is, vallásos témájú könyveket, ingyenes kiadványokat kínálva az érdeklődőknek. Bemutatkoztak a dévai kézművesek A református sátor tőszomszédságában állították fel standjukat a dévai kézművesek is. Daradics Annamária levendulás termékeket, Boboc Csilla gravírozott fa tárgyakat, Kajcsa Erika pedig egyedi díszítésű porcelánt hozott a vásárba. A mutatós és illatos termékek sok érdeklődőt vonzottak a standhoz. Aki azonban nem jutott oda, e héten szerdán ismét megtekintheti a dévai kézművesek alkotásait a Melite Református Gyülekezeti Házban. Átadták a Barcsay Ákos-díjakat A nyitórendezvény ünnepélyes mozzanata volt a Barcsay Ákos-díjak átadása. Az erdélyi fejedelemről elnevezett díjat az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete alapította 2013-ban, hogy minden esztendőben díjazzák a közösségi munkában kiemelkedő szerepet vállalókat. A díjat három kategóriában szokták kiosztani: egyházi vezetők, pedagógusok és civilszférában tevékenykedők körében – mondta Csatlós Zsófia Erzsébet megyei RMPSZ-elnök, aki lelkesítően konferálta fel a szombati rendezvény valamennyi momentumát. A Barcsay Ákos-díjat idén Széll Lőrincz megyei ifjúsági és sportigazgató, Kocsis Attila-Levente iskolaigazgató és Winkler Gyula EP képviselő nyújtotta át a kuratórium által kijelölt három díjazottnak. Elsőként Koppándi Zoltán, a dél-nyugat-erdélyi unitárius szórvány egyházközség lelkipásztora vehette át a művészi kivitelezésű díjat, közösségteremtő és ökumenikus együttműködést szorgalmazó munkásságáért. Nagy taps kísérte színpadra az RMPSZ jelöltjét is: Lengyel Izabella tanítónőt, zenetanárnőt és karvezetőt, aki bő két évtizede oktat, nevel, kórusokat alapít és vezet, és pozitívan válaszol minden közösségi felkérésre, legyen az intézményvezetés, tanfelügyelői tisztség vagy éppen szakácsszerep egy-egy nagyobb rendezvényen. A civilszférából ezúttal a Böjte Csaba atya által javasolt Szemeti Krisztinát tüntették ki, aki közel húsz esztendeje hittel, szeretettel, kitartással neveli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit. Hajdani formáját hozta a Piramis A díjkiosztást követően izgatott várakozás ülte meg Déva főterét. A késő délutáni órákban megérkezett a Piramis együttes stábja, s az egyre gyarapodó közönség türelmetlenül várta a fél kilencet, amikor színpadra lép a hetvenes években alakult nagy rockbanda. Kocsis Attila-Levente a Piramis-számok jó ismerőjeként konferálta fel ifjúkorának egyik kedvencét, s szép számban voltak még a téren, akik reménykedve várták, hogy felcsendül majd a Kóbor angyal, Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni, Szabadnak születtem, Égni kell stb. És nem csalódtak, hiszen a közel egy évtizede újraalakult Piramis, Nyemcsok Jánossal (Csokival) az élen igazi bulit csaptak Déva főterén. Zenéjük magával ragadta az ifjúságot is, képviselői önfeledten tomboltak a színpad előtt. Lassan szüleik generációja is közelebb merészkedett, s diákkori bulik hangulatát idézve dalolták együtt: Nincs egy hely, ahova mehetnél/Nincs egy lány, akit szerethetnél. A Lupényból, Kolozsvárról, Vajdahunyadról, Magyarországról összeverődött közönség ráadást is követelt. A Piramis A nagy buli című lemezük legnépszerűbb dalával búcsúzott, vastaps közepette. A Magyar Napok rendezvénysora azonban nem ért véget. E héten számos kulturális, közösségi programra kerül sor Hunyad megye számos településén. A részletes program lapunkban is megjelent, facebookon folyamatosan követhető. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 2.Az érmihályfalvi csoportra emlékeztekIstentiszteleten emlékeztek meg hétfőn este a harmincegy érmihályfalvi elítéltről, majd az emlékezők koszorúkat helyeztek el az 1956-os eseményeket követő koncepciós per helyszínén. Erőt meríthetünk elődeink példájából, hangzott el. A várad-velencei református templomban zajló emlékező istentiszteleten Farkas Antal református lelkipásztor párhuzamot vont a között, amikor pünkösd után a zsidó főpapok megtiltották az apostoloknak, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról, s az 1956-os eseményeket követő időszak között, amikor a hatalom megtiltotta a forradalmároknak, hogy beszéljenek a megtorlásokról. Főpapok, vagy titkosrendőrség – elnyomó hatalom, mely „szájkosarat” próbált az emberekre erőltetni – pedig nincs olyan a nap alatt, ami ki ne derülne. Az apostolok kétféleképpen viszonyulhattak a történtekhez: kétségbeeséssel, az ügy feladásával, visszavonulással – vagy úgy, hogy hittek Isten fiában, az Úr Jézus Krisztusban. Isten előtt nincs lehetetlen dolog, a kérdés, hogy mit tehet ilyenkor a tanítványi sereg? Kompromisszumos megoldást keresnek, vagy megtárgyalják, hogyan hagyhatnák el Jeruzsálemet s hogyan juthatnak el oda, ahol van szólásszabadság és demokrácia? De vajon elmenekülhet-e az ember a saját sorsa elől? – tette fel a kérdést a tiszteletes. Hiszen amit reánk mért Isten, azt hittel kell megharcoljuk, s a tanítványok ott maradtak és szembenéztek a sorsukkal, akárcsak az érmihályfalvi csoport. Isten közbelép! És Isten közbelép! Nem úgy, hogy rettegéssel tölti meg a vallási vezetők szívét, hogy visszavonják a tiltást, hanem egy igét ad a tanítványok seregének. Nem tudjuk, hogy miként, de bizonyosan nem úgy, hogy valaki felnyitotta találomra a Szentírást, hiszen még ki sem volt nyomtatva, s az ige, amit Isten adott nem volt kijelölve a bibliaolvasási kalauzban sem. Az ige, amit kaptak, a 2. sz. zsoltár volt, melyben a szorongatott népet örvendezésre hívja Isten. Az egyház kétezer éves történelmét végigvezeti az üldöztetés és a vértanúság, de ott, ahol Isten gyermekeit üldözik, a második zsoltár hangja szól – máglyán, bitófán, börtönben – vagy a várad-velencei római katolikus kultúrházban is, még ha sokaknak a füle süket is volt ennek meghallására. Isten gyermeke mindig tud nevetni, ha hallja, tapasztalja az ő hatalmas urát és annak hatalmát. Az apostolok azt kérik, Isten bocsásson meg az ellenségeiknek – s a református egyházon belül is gyakran előfordult, hogy az üldözöttek könyörögtek az üldözőikért, a börtönviseltek tudtak imádkozni az ő ellenségeikért is. Amint az apostolok ellenségei is Izrael fiai közül kerültek ki, az érmihályfalvi csoport esetében is az ítéletet magyar bíró mondta ki. Isten őrizzen meg attól, hogy egyház az egyház, magyar a magyar, keresztyén a keresztyén ellen harcoljon – hiszen az egyháznak a bűn és a sátán ellen kell harcolnia. Ellenségeinkért is Vajon miért nem mozdult meg a Föld, vajon most miért nincs lelki, nemzeti ébredés? Egy dolgot kérhetünk: Isten könyörüljön rajtunk, töltse ki ránk is az Ő szent lelkét, hogy tudjunk imádkozni, akár ellenségeinkért is, hogy hirdetni tudjuk Isten igazságát – mondta a lelkipásztor. Az istentiszteletet követően a jelenlévők a várad-velencei római katolikus kultúrházba vonultak, annak a koncepciós pernek a helyszínére, melynek során elítélték az érmihályfalvi csoportot. Itt Cseke Attila szenátor szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: az RMDSZ 2008-ban emléktáblát helyezett el az elítéltek tiszteletére, s most tizedik alkalommal gyűlnek össze emlékezni a per helyszínén. Bár nem mindenki tudja, az 1956-os és az azokat követő események nem csak Magyarországhoz kötődnek, Romániában is voltak megmozdulások, főleg az egyetemi városokban, de Érmihályfalván is. Egy ügy kötötte össze a harmincegy fős csoportot, a szabadság utáni vágy, ami mindenkor jelen volt a magyar emberben. A perük kirakatper volt, a harmincegy ember közül hármat halálra ítéltek, kettejüket ki is végezték, a többiek hosszú évekig börtönben sínylődtek. A későbbiekben idézett Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész könyvéből, melyben részletek és dokumentumok szerepeltek, többek között az is, hogy mit találtak 1957 februárjában Sass Kálmán érmihályfalvi tiszteletes házkutatásakor. Erőt meríthetünk Mint Cseke Attila kihangsúlyozta, fontos, hogy az utókor mindezt ne felejtse el, s megemlékezéseinkkel próbáljunk üzenni a következő nemzedékeknek is, hogy tudják: 56 kapcsán itt is voltak emberek, akik felemelték a szavukat, pedig életükkel, családjuk életével és szabadságukkal játszottak. A ma nemzedékének is vannak kihívásai, s erőt meríthet elődeink példájából. A későbbiekben diákok szavaltak – Juhász Gyula Vértanúink, valamint Kerecseny János Az aradi tizenhárom című verse hangzott el Molnár Boróka és Kelemen Hilda tolmácsolásában. Ezt követően az emlékezők koszorúkat helyeztek el: Cseke Attila szenátor, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Derzsi Ákos szenátor, majd Nyakó József, az érmihályfalvi RMDSZ elnöke, valamint Torda Imre, a várad-szőllősi RMDSZ részéről Széll Gabriella, a várad-velencei RMDSZ nevében pedig Cservák Miklós koszorúzott. A hozzátartozók részéről Székely Albert gyermekei helyezték el a megemlékezés koszorúját, majd Földesy László koszorúzott, Földesy Ilona, azaz Veronika testvér rokona, aki diakonisszaként együtt dolgozott Sass Kálmán tiszteletessel. erdon.ro 2017. október 5.Ösztöndíj magyar iskolakezdő gyerekeknekA Rákóczi Szövetség a 2004-ben indított Beiratkozási Program által támogatásban részesíti azokat a családokat, akik gyermekeiket magyar tannyelvű iskolába íratják. A hét folyamán Bihar megyében 58 helyszínen ünnepélyes keretek között adják át ezeket a támogatásokat A szerdai nap folyamán Nagyvárad tizenegy olyan oktatási intézményében adták át a Rákóczi Szövetség támogatását, ahol magyar nyelvű oktatás folyik: a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Szacsvay Imre Általános Iskolában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, a Dimitrie Cantemir Általános Iskolában, a Ioan Slavici Általános Iskolában, a Juhász Gyula Általános Iskolában, a Lucreţia Suciu Általános Iskolában, a Nicolae Bălcescu Általános Iskolában, a 11. számú Általános Iskolában, a 16. számú Általános Iskolában és a Bonitas Speciális Iskolaközpontban. Így Nagyváradon megközelítőleg 340, gyermekét magyar nyelvű osztályokba adó család 10.000 forint (146 lej) értékű anyagi támogatást kapott. Megyei szinten összesen 1200 iskolakezdő gyermek és családja részesült ebben a támogatásban. Külön érdekesség, hogy a Szent László Római Katolikus Líceumban egy olaszországi és venezuelai, missziós munkát végző család is támogatásban részesült, ők ugyanis az iskola magyar tannyelvű osztályaiba adták gyerekeiket, akik így az alapoktól kezdve ismerkednek a magyar nyelvvel. Felvidékről indult Csáky Csongor, a szövetség főtitkára elmondta, a program Felvidékről indult, annak okán, hogy ott sokan nem magyar nyelvű iskolába íratták gyerekeiket, ez a program azonban a sikerességre tekintve kibővült, és immár erdélyi, kárpátaljai, délvidéki településeken élők is a részeseivé váltak. A támogatás értéke túlmutat a pénzösszegen, a főtitkár olyan szimbolikus összegnek nevezte a támogatást, amely egyben a magyar összetartozás jelképe. A Rákóczi Szövetség ugyanakkor más programokat is szervez, amely szintén a magyar–magyar kapcsolattartást segíti elő. János Piroska / erdon.ro 2017. november 11.Intelmek fiataloknak A kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, Fiatalok, még itt vagyunk! című kötet minden sorából, de a könyv ötletgazdája és megvalósítója, Péter Sándor minden szavából is a fiatalok sorsa, nemzetünk jövője iránti aggodalom sugárzik: kiadványával az volt a célja, hogy az elődök példáját középpontba állítva, azok megszívlelésére késztesse a jövő nemzedékeket. Tizennyolc sepsiszentgyörgyi személyiség vall életéről, életútjáról, a városhoz való kötődéséről, a fiatalokkal való viszonyáról a kötetben Péter Sándor tanár felkérésére, az önéletírásokból olyan kor- és kórkép alakul ki, ami sok tanulsággal szolgálna a fiatalok számára – fogalmazta meg a könyv szerkesztője. Kiemelte a korosodó emberek tisztánlátását, és hogy sokuknak még lenne mondanivalója a város alakulásával, az itt történendőkkel kapcsolatban, felhíva a figyelmet arra, hogy a sepsiszentgyörgyi közérzet alakításában fontos lehetne az öregektől tanácsot kérni. Ha valaki fölött eljárt az idő, nem jelenti azt, hogy munkaképtelen, hogy véleményére nincs szükség, tapasztalatuk, álmaik, amelyek negyven-ötven éve megfogalmazódtak, épp oly fontosak, mint a mai fiatalok álmai – jelentette ki. Ha a ma álmodozók belelátnának a korosodók álmaiba, az övék nem volna üresjárat, mondta Péter Sándor, aki úgy véli – és ezt tapasztalata is alátámasztja –, hogy sok fiatalnál a tartalom nélküli álmok a hangadók – ezeknek a nagy tanulsága, hogy tudás nélkül nincs hatalom, ha üres vagy, üres marad az életed, vonta le a következtetést. A kötetben intelmek is megfogalmazódnak, így az is, hogy akkor érvényesülhet a mai fiatal, ha többet tud, mint aki mellette van, és más nyelven beszél; ezeknek a tanácsoknak el kéne jutniuk valahogy a fiatalokhoz, mondta, hozzátéve, a könyvből egy példányt letett a polgármester asztalára is, mert neki is szól. A telt házas könyvbemutatón felszólalt néhány interjúalany is. Botos Ferenc tanár életútját ismertette röviden, majd hangot adott nagy fájdalmának, amit a város legrégebbi, 350 éves múltú szemerjai iskolája bezárása miatt érez. Incze Sándor nyugalmazott esperes felhívta a figyelmet, sok bírálat érte az ifjúságot, de kérdés, mi mennyit foglalkoztunk gyerekeinkkel, unokáinkkal, mert nevelésük kérdése rajtunk is múlik. Ő személy szerint nem annyira borúlátó, a múlt héten zajlott középiskolás történelmi vetélkedő példája számára azt jelenti, van remény, fogalmazta meg. Szász-Fejér Gyöngyvér tanár szintén a fiatalok védelmében foglalt állást, a könyv Juhász Gyula Még maradok! verse első sorára utaló címét ekként értelmezve: fiatalok, mi is itt vagyunk. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 9.Csiky-napSzép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról. A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta. Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak. Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke. Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese. Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval. Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt. „Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak. Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával. „Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini. Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő. A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével. Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek. „Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat: „Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.” Mészár Zsófia „Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.” Zsámbók Emese „A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.” A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások). A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt. „A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető. Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek. A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton. Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt. Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója. A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 19.Sikeres karácsonyváró összejövetel LippánSzerdán tartotta évzáró ülését a lippai Degré Alajos Olvasókör, amelynek a tagjai a Hildegardis-ház nagytermében gyűltek össze, ahol Czernák Ferenc körvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, majd főhajtást kezdeményezett az elhunyt I. Mihály király tiszteletére. Ezt követően Simó Lúcia Luca-napi szokásokból, hagyományokból mutatott be igen érdekes összeállítást. Az Olvasókörben kifejtett eddigi odaadó munkáját Czernák Ferenc köszönte meg egy emléklap kíséretében. A továbbiakban Czernák Ferenc tartott előadást a karácsony történetéről, jelentőségéről. Mondandóját Dsida Jenő, Pósa Lajos, Weöres Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és József Attila költeményeinek a megszólaltatásával színesítette. Ezt követően Krajcsik Mária elbeszéléséből idézett részleteket Détári Katalin, Igna Ilona, Gulácsi András, Gurmai András és Veres Ildikó. Közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket, az évzáró ülés szeretetvendégséggel, baráti hangulatban, hosszan tartó beszélgetéssel zárult. A sikeres évzáró ülésért köszönet jár Woonert Lorándnak, aki ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
